A Budaörsi Médiakommandó jelenti – 10 éves a MACSKE

(Budaörs – 2013. november 08., Budaörsi Infó-Médiakommandó) A Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesülete (MACSKE) idén ünnepli 10-dik évfordulóját. Ebből az alkalomból, 2013. november 7-én ünnepélyes szakmai napot és közgyűlést tartottak Budaörsön a Pitypang bölcsödében. Wittinghoff  Tamás, Budaörs polgármestere köszöntője után dr. Mátay Katalin az egyesület elnöke beszélt az elmúlt 10 év eredményeiről, nehézségeiről.

 

 

A MédiaKommandó egyik katonája kint volt a helyszínen, felderítette a terepet, és interjút készített dr. Mátay Katalinnal. Olvassák el beszámolóját arról, hogy mit tudott meg a MACSKE-ról.

matay_katalin

Dr. Mátay Katalin 1992-ben került a Bölcsödék Módszertani Intézetének élére.

Magyarországon a 90-es évek elején a bölcsödék férőhelyeinek száma a felére csökkent. Ennek az oka egyrészt anyagi vonzatú volt, az önkormányzatok egyre nehezebben tudták finanszírozni a kiadásokat, másrészt sok szülő vált munkanélkülivé, így otthon tudtak maradni a gyerekekkel.

Ekkoriban Angliában már volt a gyerekek napközbeni ellátásának egy olyan családias formája, ahol a szülők más családok gyerekeire is vigyáztak, amit az állam támogatott.

Ez, valamint saját tapasztalatok adták az ötletet a családi napközik létrehozásához. Így megoldottá válhatott az olyan kis településeken is a gyermekek ellátása, ahol nem volt annyi létszám, hogy egy bölcsödét megtöltsenek.

Eleinte nem voltak támogató szakemberek, akik tudtak volna a felmerülő problémákra, gyakorlati kérdésekre ott helyben válaszolni, mindenki magára volt utalva, aki családi napközivel foglalkozott.

dr. Mátay Katalin szerint ezért az elmúlt 10 év egyik legnagyobb eredménye, a technikai fejlődésnek köszönhetően a webes felület kialakulása, biztosítva a kommunikáció jobb, gyorsabb áramlását.

A jövőbeni tervek közt szerepel egy olyan szervezet létrehozása, ahol az igényeknek megfelelően, mindenki saját maga eldöntheti melyek azok a területek a témán belül, ahol fejlődnie kell és legyen lehetősége ezt a tudást szakértőktől elsajátítani. Hiszen fontos a folyamatos továbbképzés, hogy minél professzionálisabban tudják a családi napköziket működtetni. Ez a Tudásközpont névre keresztelt kezdeményezés.

A szakmai nap keretein belül szó esett ennek a kezdeményezésnek a sikeréről is. Az egyesület sikeresen pályázott a NEA – MACSKE által létrehozott Tudásközpont létrehozásának tárgyában.

Murányi Beáta felnőttképzési szakértő azóta sikeresen elindította a felnőttképzési akkreditáció folyamatát.

Az első képzés 2013. november 8-án indul.

MACSKE

(Ré ügynök, fotó: MSE)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.