Jogellenesen építették át Herman Ottó és Vásárhelyi István sírhelyét

Visszaállíttatja Herman Ottó és Vásárhelyi István felsőhámori sírjának átépítés előtti állapotát a miskolci önkormányzat, miután a Nemzeti Örökség Intézete közölte: Kovács László miskolci önkormányzati képviselő a felsőhámori köztemetőben lévő védett síremlékeket jogszabálysértően építtette át.

 

 

A Nemzeti Örökség Intézete az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy mindkét sír védett, és a nemzeti sírkert része. A védett sírokon végrehajtott bármilyen átépítés, változtatás engedélyköteles, az engedélyezés pedig a Nemzeti Örökség Intézetének jogkörébe tartozik.

 

Az átépítés előtt sem a képviselő, sem a felsőhámori köztemető fenntartója nem kereste az ügyben illetékes intézetet, a jogszabálysértésről a sajtóból értesültek. Az intézet az ügyben megteszi a szükséges lépeseket, és a miskolci jegyzőhöz fordul. “A nemzeti sírkert egy olyan virtuális sírkert, amely egész Magyarországot lefedi, és amelybe a nemzet jeles halottainak temetési helyei tartoznak. A sírok védettek, ezáltal nem szüntethetőek meg” – olvasható a közleményben.

 

Pintér Zoltán, a miskolci polgármesteri hivatal városfejlesztési és városüzemeltetési főosztályának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy az önkormányzat helyreállíttatja az átépítések előtti állapotokat. “A Vásárhelyi családtól levélben elnézést kértem (…), a temetőben lévő két védett síremlékünk méltó állapotba hozásáról egyeztető tárgyalásokat kezdeményezek az érintett hivatalokkal és a Herman Ottó Múzeum illetékes szakembereivel és a Vásárhelyi családdal”.

 

Kovács László (Fidesz-KDNP) a boon.hu hírportálnak azt mondta: “folyamatosan végzünk felújítási, állagmegóvási munkákat a körzetemhez tartozó felsőhámori temetőben, sírokat tartunk karban, nemrégiben a támfalat erősítettük meg, a legutóbbi időkben kapott vadonatúj síremléket Vásárhelyi István is. Nemes cél vezetett minket a Herman Ottó emlékhelyének megújításakor is, ám elképzelhető, hogy a megvalósításnál szakmailag nem megalapozott döntés született, ezt természetesen a városüzemeltetéssel és a főépítészi irodával egyeztetve igyekszünk korrigálni.”

 

Az MSZP miskolci szervezete közölte, hogy vasárnap megemlékezést tart Herman Ottó sírjánál.

 

Kiemelték, hogy hosszú egyeztetés után civilek, egyházak egyetértésével került a közgyűlés elé 2009 novemberében a Miskolc védett sírjairól szóló rendelet, amely tartalmazza valamennyi miskolci sírkert védett sírjának jegyzékét, szabályozza, hogy a sírhelyek bármiféle átalakítása, megváltoztatása csak a közgyűlés engedélyével lehetséges.

 

Mint írták, most mégis olyan átalakítás történt, amelyre a város legmagasabb fóruma nem adott engedélyt, mert nem is tudott róla. Herman Ottó síremlékét Varga Miklós szobrász készítette, a síremlék szerepel a Miskolci Galéria közterületen álló művészeti alkotások jegyzékében, s mint ilyen, ez is védett.

 

A legnagyobb magyar polihisztorként emlegetett természettudós, ornitológus, néprajzkutató, régész, politikus Herman Ottó (1835-1914) hamvai 1965-től nyugszanak a Miskolchoz tartozó Felsőhámor temetőjében, mellette Vásárhelyi István (1889-1968) természetkutató, zoológus sírja található.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.