Fidesz: megint Soros György pénzén támadják Magyarországot

Már megint Soros György pénzén támadják Magyarországot – így kommentálta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Human Rights Watch kapcsolati erőszakkal foglalkozó jelentését.

 

A nemzetközi jogvédő szervezet a szerdán közzétett jelentésben azt írta, hogy Magyarországon a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik. Szerintük a rendőrségi tétlenség, a jogi és iránymutatásbeli hiányosságok miatt nem kapnak megfelelő védelmet a családon belüli erőszakot elszenvedő nők, akiknek az állami segítségnyújtási rendszer elégtelenségeiből kifolyólag gyakran nincs más választásuk, minthogy visszatérjenek bántalmazójukhoz.

Selmeczi Gabriella erre reagálva az MTI-nek azt mondta: ennek a kritikának egészen más mozgatórugói vannak, mint a családi erőszak iránti valós aggodalom.

A szóvivő szavai szerint egy újabb, “mesterségesen generált nemzetközi nyomás szemtanúi lehetünk”. Meglehetősen elgondolkodtató egybeesés – folytatta -, hogy e New York-i székhelyű szervezetnek a mecénása az a Soros György magyar származású amerikai üzletember, aki Bajnai Gordon alapítványát és Gyurcsány Ferenc cégeit is “pénzzel tömködi”. Soros György tavaly “20 millió dollárral stafírozta ki ezt a szervezetet”, amely az elmúlt egy évben nem először támadja Magyarországot – mondta Selmeczi Gabriella.

Hangsúlyozta: ha egy kicsit is törekedtek volna a hitelességre, akkor elkerülhetetlen lett volna annak megállapítása, hogy először a rendszerváltás óta most érdemi lépések történnek a családon belüli erőszak megfékezéséért és büntetéséért Magyarországon.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.