Háromnapos programsorozattal nyit a Bálna

Koncertekkel, kiállítással, a Budapest-makett bemutatójával, gyermekműhellyel és széles gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat háromnapos nyitórendezvényén a budapesti Bálna kulturális tér péntektől vasárnapig.

 

 

Pénteken délben a Mandel Quartet koncertjével veszi kezdetét a programsorozat, majd zeneiskolák növendékei mutatkoznak be a Duna-parti épületben, míg az Új Budapest Galéria első kiállítása Budapesti merítések – 2013 címen nyílik meg – közölte az MTI-vel hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal.

 

A Kortárs Építészeti Központ a Bálnában mutatja be nagyszabású Budapest-makettjét, de lesznek kézműves foglalkozások, táncház, divatshow, este pedig Váczi Eszter és a Quartet ad koncertet.

 

firkin_egyuttes_band

Szombat reggel az Alma Együttes zenél, majd többek között divatshowk és múzeumpedagógiai programok várják a látogatókat egész nap, este pedig az ír zenét játszó Firkin koncertezik.

 

Vasárnap Szalóki Ági, a Non Stop, Vásáry André és a Fekete Kovács Kornél Szextet fellépései szerepelnek a zenei programban a divatshowk, akrobatikus és táncprodukciók, valamint kézműves foglalkozások mellett.

 

A Bálna nyitó rendezvénysorozatának részletes programja a http://budapest.hu/Lapok/H%c3%a1romnapos-programsorozattal-nyit-a-B%c3%81LNA-november-8-%c3%a1n.aspx honlapon található meg.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.