Halottak napja – Harangszótól harangszóig

(Budaörs – Budaörsi Infó) A halottak napján a család együtt kerekedik fel, hogy szerettei sírjánál megemlékezzen az elhunytakról. Kisgyermekként üvöltve, talpon járóként pedig nyüzsögve izgatottan várjuk ezt a napot, amikor végre teljesen legálisan “gyújtogathatunk”, amit olykor a kabátunk, vagy sálunk bán.

Amint kezdjük magunkat felnőttebbnek érezni, és már egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy még az asztalt is felérjük, elérkezhetünk arra a szintre, hogy nem értjük, mi értelme is van ennek az egésznek. Szívesebben néznénk inkább otthon a tévét, vagy mennénk át a barátainkhoz.

Korosodva az értékrendünk átrendeződik és a dacos kamaszokból gyászoló szülőkké válunk, aztán saját gyermekeinkkel ugyanúgy végig játszuk azt a játszmát, amit annó a mi szüleink velünk. Aztán csak elmosolyodunk amikor meggyújtunk egy gyertyát, így emlékezve régi önmagunkra és elhunyt szeretteinkre. Mindarra amire megtanítottak, hogy miként óvtak és terelgettek minket utunkon.

Majdan pedig, ha felcsendül az utolsó harangszó, talán értünk is gyújtanak egy gyertyát mosolyogva az utódok.

 

(Budaörsi Infó, MSE)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.