Székelyek menete – Óriás székely zászlók készülnek

Négy darab – egyenként 250 méter hosszú – székely zászlót is kifeszítenek majd a felvonulók vasárnap, a székelyek tiltakozó nagy menetelésén – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

 

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetét is vezető politikus egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta, emellett háromezer kisméretű székely zászlót, és kétszáz – magyar, román és angol nyelvű – transzparenst osztanak ki a felvonulóknak.

Tamás Sándor közlése szerint az óriászászlókat a felvonulás két végpontján, Kökösön és Bereckben, illetve a rétyi keresztútnál, és Kézdivásárhelyen feszítik ki, és indítják el a menettel. A politikus szerint az utóbbi napokban jó irányba változott a hatóságoknak a tiltakozó megmozduláshoz való viszonyulása. Valamennyi hatóság engedélyezte a felvonulást. “Ismereteink szerint gőzerővel dolgoznak azon, hogy provokációktól mentes, békességes megmozdulás legyen” – jelentette ki Tamás Sándor.

A sajtótájékoztatón részt vevő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere úgy vélte, jót tett a székely öntudatnak a kormányt képviselő prefektusok folyamatos akadékoskodása. “Néhány évvel ezelőtt azt éreztük, hogy elkényelmesedett a székelység. Most a prefektusok felrázták egy kicsit a hangulatot” – jelentette ki Antal Árpád. A politikus azt is megemlítette, hogy kedden azért kapott írásos figyelmeztetést Dumitru Marinescu prefektustól, mert bizonyos eseményeken nem viselte a román nemzeti színű vállpántot.

“Tényleg azt hiszik, hogy fenyegetéssel, erőszakkal lehet elérni, hogy tiszteljük, szeressük ezt az országot?” – tette fel a kérdést a polgármester, aki azt is megjegyezte, várja, hogy ezek után megbüntessék vagy leváltsák, ha például március 15-én nem teszi fel a román nemzeti színű szalagot.

 

 

Elindult a makfalvi szekérkaraván

A Maros megyei Makfalváról elindult csütörtökön az a szekérkaraván, amely 36 településen áthaladva, közel 150 kilométert megtéve érkezik meg vasárnap a székelyek nagy menetelése egyik helyszínére.

Márton Zoltán, Makfalva Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármestere az MTI-nek elmondta, hat szekérrel indult el a harmincfős csapat, amely a toborzást is célul tűzte ki maga elé. A szekeresek hangosító berendezést is visznek magukkal, amelyen a SZNT által készített mozgósító hanganyagokat sugározzák.

“A szekereket egységesen zöldre festettük, székely és magyar zászlókat tűztünk rájuk, a lovak fel vannak cicomázva székely és nemzeti színű szalaggal, és aki tehette, népviseletet öltött” – ecsetelte a polgármester, aki maga is tagja a szekeres csapatnak. Hozzátette, ott van a szekeresek között Makfalva alpolgármestere és református lelkésze is.

A polgármester elmondta, Makfalván rezesbanda búcsúztatta a felvonulókat, és további öt településen számítanak fúvószenekaros fogadtatásra. Hozzátette, más szekeresek, sőt, huszár hagyományőrzők is csatlakoznak hozzájuk az út során.

A felvonulók számára az esti órákban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója szervez díszes fogadtatást Székelyudvarhelyen. “Szilvapálinkával és kürtőskaláccsal várjuk a szekereseket, ahogy ez illik a székely közösségekben” – nyilatkozta az MTI-nek Szász Jenő, aki azt is elmondta, az egész társaságot vacsorára hívta. “A karaván bátorítást adhat további székely embereknek arra, hogy útra keljenek vasárnap, és sikeres legyen a nagy menetelés” – jelentette ki Szász Jenő.

A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy menetelésén a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozván – több mint ötven kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. A Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, az autonómiát népszerűsítő felvonulás szervezésében valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet részt vesz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.