Székelyek menete – A Fidesz is támogatja a demonstrációt

A Fidesz is támogatja a Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt, ezért minden tagjukat és támogatójukat arra kérik, hogy vegyenek részt vasárnap a Székelyföld területi autonómiája melletti, budapesti szimpátiatüntetésen – jelentette be Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.

 

 

 

A kormánypárti politikus arra kérte a Fidesz szimpatizánsait, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság (SZT) által szervezett, a Hősök terétől induló és a budapesti román nagykövetség előtt véget érő rendezvényre mindenki csak magyar és székely zászlókat hozzon, pártjelvényeket ne. (A Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol déli 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.)

Hidvéghi Balázs az MTI kérdésére elmondta: a Fidesz külön delegációt nem küld a Székelyek nagy menetelésére. “A székely autonómiát Romániában kell kivívni, így az erdélyi megmozdulást az ottani magyar szervezetek alakítják” – fogalmazott.

Felidézte, most vasárnap a Székely Nemzeti Tanács a készülő román közigazgatási törvény ellen szervez egy békés felvonulást. Kiemelte, hogy mindez teljes magyar összefogással jön létre, hiszen minden romániai magyar politikai erő részt vesz a szervezésben és a demonstráción is. Úgy fogalmazott: a székelyeknek mindig megvolt a saját kultúrájuk, hagyományuk és mindig határozottan kiálltak a saját jogaik érdekében.

szekely_nagy_meneteles_makfalva2Hidvéghi Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a székelyföldi autonómia Románia érdekeivel sem ellenkezik, hiszen – ahogyan azt az Európai Unió is megállapította már más esetekben – egy jól működő autonómia stabilitást hozhat az érintett térségnek és így az egész országnak is.

Az SZNT által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.

A CÖF és az SZT szervezésében Budapest mellett négy másik magyarországi városban – Szolnokon, Keszthelyen, Debrecenben és Sárospatakon – is tartanak szimpátiatüntetést a tervezett romániai közigazgatási átalakítások ellen és a székely autonómia mellett.

 

 

 

Az LMP is részt vesz a demonstráción

Az LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vesznek vasárnap a Székelyek nagy menetelésén. Ezt Mile Lajos országgyűlési képviselő és Keresztes László Lóránt pártigazgató jelentették be csütörtöki, a budapesti román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatójukon.

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, hogy pártjuk nemcsak támogatását szeretné kifejezni a demonstrációval, de tevőlegesen részt is fog venni abban. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy delegációjuknak tagja lesz Takács Péter, az LMP nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője, valamint Vida Attila és Ladányi Attila az országos választmány tagjai.

Mile Lajos bejelentette, hogy pártjuk két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András egy, a Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót írt a román nagykövetnek, amelyet a nap folyamán e-mailben már elküldtek, de hagyományos postai úton is el fognak juttatni a diplomatához.

A frakcióvezető-helyettes üdvözölte, hogy az erdélyi magyar pártokat és civil szerveződéseket egységbe szervezte az autonómia kérdése. Hozzátette: hogy amikor az autonómiatörekvéseket támogatják, akkor a világ bármely más táján élő magyarok, illetve az egyetemes emberi értékek mellett is kiállnak.

Az LMP aggodalommal látja, hogy Romániában napirenden van az a közigazgatási reform, ami elsősorban három, többségében magyarok lakta megyét, Hargitát, Kovásznát és Marost “fenyeget” – folytatta. Szavai szerint az átalakítás célja az ezeken a területeken élő magyarság közigazgatási alapon történő széttagolása.

Végül közölte: az autonómiatörekvés “nem valamiféle összeesküvés”, hanem éppen hogy egy értéktöbbletet jelent a romániai többségi társadalom számára.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.
Az európai kisebbségi ernyőszervezet támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit

Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki hírleveléből.

A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.

“A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében” – olvasható az állásfoglalásban.

A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.

Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.

“Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést” – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.

 

Románia régiói és megyéi

Románia régiói és megyéi

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.