EY: az euróövezet jövőre kilábal a válságból

Az euróövezet gazdasága két évig tartó recesszió után jövőre kilábal a válságból, az övezet összesített hazai összterméke (GDP) 2014-ben 0,9 százalékkal, 2015-ben pedig már 1,5 százalékkal növekedik az EY – korábbi nevén Ernst & Young – előrejelzése szerint.

 

 

 

A gazdasági tanácsadó cég prognózisa alapján jövőre a spanyol, az olasz és a portugál gazdaság mérsékelten, 1 százalék alatti ütemben bővül, a francia GDP pedig 1 százalékkal növekedik. Az övezet összesített gazdasági teljesítménye mindenekelőtt a német gazdaság fellendülésének és a világgazdaság élénkülésének hatására javul. A német GDP jövőre 1,7 százalékkal, a világkereskedelmi forgalom pedig 2,3 százalékkal bővül az EY elemzői szerint.

A kibontakozás ellenére a munkanélküliség nem csökken, 2014-ben minden korábbinál nagyobb, éves átlagban 19,8 millió lehet az állástalanok száma az euróövezetben, ami 70 százalékos emelkedés 2007-hez, a válság előtti utolsó évhez képest. A munkanélküliségi ráta Görögországban lehet a legmagasabb, 29 százalékos jövőre, a második Spanyolország lehet 28 százalékkal, a harmadik pedig Ciprus 24 százalékkal. Az EY szerint a magas munkanélküliség nemcsak önmagában súlyos gond, hanem a világkezelés sikerét is veszélyezteti, mert tovább csökkentheti az államháztartási reformok társadalmi támogatottságát – idézett az EY előrejelzéséből hétfőn a Die Welt című német lap.

Az Ernst & Young könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadást nyújtó vállalat július elejétől használja az EY nevet, amely a cégcsoport globális szervezetére, az angliai székhelyű Ernst & Young Global Limitedre utal.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.