Slovnaft-vezérigazgató: gazdasági-politikai nyomást gyakorol a horvát kormány

A horvát kormány  gazdasági-politikai nyomásgyakorlásának tartja a Mol körüli történéseket Világi Oszkár, a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft vezérigazgatója, aki a témáról csütörtökön nyilatkozott a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.

 

 

 

“Bizonyosfajta, a horvát kormány részéről megvalósuló gazdasági-politikai nyomásgyakorlás részeként érzékeljük (a történéseket)” – jelentette ki Világi Oszkár a szlovák hírügynökségnek nyilatkozva.

Elmondta: az INA privatizációs szerződésének része volt egy olyan megállapodás is, amely szerint a horvát kormány átveszi az INA-nak a gázüzletágban tevékenykedő, veszteséges részét. Rámutatott: ezt a kötelességét (a horvát kormány) nem teljesítette, annak ellenére sem, hogy a Mol erre az idén tavasszal ismételten figyelmeztette.

“Az INA ezen része minden évben veszteséget termel, tekintettel arra, hogy szabályozott üzletről van szó. Figyelmeztettünk arra, hogy itt akár egy 2 milliárd kunát (mintegy 80 milliárd forintot) kitevő vitás kérdésről lehet szó, és úgy érzékeljük, hogy reakcióról van szó, arról, hogy ilyen módon akarnak rákényszeríteni minket arra, hogy ebben az ügyben visszalépjünk” – fejtette ki a Slovnaft vezérigazgatója.

Az olajipari társaságot meglepetésként érte a horvát hivatalos szervek azon lépése, hogy Hernádi Zsolt személyére vonatkozó nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, ugyanis a szeptember 25-i kihallgatásra Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos idézést – írta a Slovnaft vezérigazgatójára hivatkozva a TASR. “A horvát ügyészség és a horvát bíróság, amely a vizsgálati fogságba vételt kérte, abból indult ki, hogy arról (Hernádi Zsolt) a sajtóból, illetve az igazgatótanács egyik tagjával folytatott informális beszélgetés során értesült. Ezt teljes mértékben abszurdnak tartjuk” – szögezte le Világi Oszkár, hozzátéve: a Mol a lehetséges megvesztegetéssel kapcsolatos vádakat is visszautasítja.

 

 

 

Martonyi: a magyar érdek az, hogy a Mol-INA együttműködés fennmaradjon

 

Martonyi János szerint a magyar érdek egyértelműen az, hogy a Mol-INA együttműködés fennmaradjon. A külügyminiszter a TV2 Tények című műsorában csütörtök este annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Mol esetleg eladhatja részesedését az INA-ban.

“Martonyi János a Tényeknek azt mondta, a magyar kormány érti a politikai üzeneteket, és ha úgy lehet feloldani az ellentéteket, hogy a Mol eladja az INA-t, akkor azt kell tenni, bár szerinte ez senkinek nem érdeke” – hangzott el a hírműsorban.

A külügyminiszter úgy fogalmazott: “ne folytassuk a vitát, ne élezzük a feszültséget”.

Martonyi János közölte: határozott véleménye szerint az volna jó Magyarországnak, az volna jó Horvátországnak, de a Mol-nak és nem utolsósorban az INA-nak is, ha ez az együttműködés fennmaradna.

Hernádi Zsoltot azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. A Mol már számos alkalommal visszautasította a vádakat.

Szerda délután Horvátország kérésére felkerült az Interpol vörös, vagyis legmagasabb fokozatú körözési listájára Hernádi Zsolt neve. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a magyar rendőrség megkapta a horvát szervek megkeresését Hernádi Zsolt ügyében, azt a szokásos eljárásnak megfelelően továbbította az igazságügyi tárcához.

 

 

 

Giró-Szász: nem személyi kérdésben van álláspontja a kormánynak

 

A kormányszóvivő  szerint a Mol-INA-ügyben nem államok közötti problémáról van szó, és a magyar kormány nem személyi kérdésben fogalmazta meg álláspontját, hanem azért, mert Horvátország legjelentősebb külföldi befektetője a Mol, amelynek jelentős részben a magyar állam a tulajdonosa.

Giró-Szász András csütörtök este az Inforádió Aréna című műsorában úgy vélte: Horvátország lépése szembemegy az unió eszmeiségével is.

Emlékeztetett rá, amikor a Mol és az INA szerződést kötöttek, komoly kötelezettségeket vállaltak. A magyar fél 3 milliárd eurós befektetést eszközölt, ugyanakkor a horvát fél nem, vagy csak részben teljesítette az általa vállaltakat – mondta.

Jelezte, hogy a kormány eddig távol tartotta magát az ügytől, mert úgy tűnt, a részvényesek közötti gazdasági vitáról van szó. Most viszont egy politikai lejárató kampány zajlik, a horvát pénzügyminiszter megfenyegette a Molt, az igazságügyi szervek pedig eljárásokat kezdeményeztek.

Giró-Szász András jelezte: elismerik, hogy egy államnak joga van ahhoz, hogy indokolt esetben egy eszközt birtokoljon az államán belül vagy tulajdonos legyen, de ennek megvan a “kulturált” hagyománya. Megpróbálják “kitolni” a Molt, hogy átvehessék az irányítást, ez elfogadhatatlan a magyar kormány számára, ez nem jogállami gyakorlat és ezzel szembemennek az unió eszmeiségével is – fogalmazott a kormányszóvivő.

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét. A kabinet emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Molt, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kormány arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a csütörtökön Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.