Obama méltatta a pápának a melegekkel és az abortusszal kapcsolatos állásfoglalását

Barack Obama amerikai elnök szerdán a CNBC televíziós csatornának nyilatkozva méltatta Ferenc pápának a homoszexualitás, a fogamzásgátlás és az abortusz kérdésben tett kijelentéseit.

 

 

Az elnök elmondta, hogy a pápa nagy hatást gyakorolt rá. Úgy vélekedett, hogy Ferenc “Krisztus tanításai szerint él”, és “hihetetlen alázatról” tett tanúbizonyságot.

“Csodálom ezt a tulajdonságot” – mondta Obama az alázatossággal kapcsolatban.

Ferenc pápa a La Civilta Cattolica jezsuita folyóiratnak adott, múlt hónapban közölt interjújában egyebek között bírálta az egyház “kicsinyes szabályok” iránti megszállottságát az abortusz, a fogamzásgátlás és a homoszexualitás terén. Az egyházfő sürgette a lelkészeket, hogy legyenek inkább könyörületesek és befogadók, és ne kapaszkodjanak túlságosan az említett megosztó, érzékeny témákba.

Elnöksége alatt Barack Obama is jelentős erőfeszítéseket tett a melegek jogainak kiterjesztéséért, és tavaly kijelentette, hogy támogatja a melegházasságot.

Az amerikai elnök még nem találkozott Ferenc pápával.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.