Rendőrség vs Önkormányzat vs Tűzoltóság – Lengyel László Emléktorna

(Budaörs – 2013. október 1., Budaörsi Infó) A hétvégén nagy összecsapásra került sor Budaörsön. A Budaörsi Rendőrkapitányság, az Önkéntes Tűzoltóság és az Önkormányzat csapatai rúgták a bőrt szombaton. 

 

 

A hétvégén a budaörsi Önkormányzat rendezésében került sor a “Lengyel László Emléktornára”. A hivatalos szervek képviselői mérték össze erejüket a focipályán.

 

Vass Sándor a Budaörsi Önkéntes Tűzoltóság munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta:

 “Azért is fontos ilyen és hasonló események megrendezése, mert így nem csak a munkánk során tudunk egymással találkozni, hanem a “civil” életben is. Ennek köszönhetően akár közelebbi ismeretségek is kialakulhatnak, illetve az együttműködésünk is hatékonyabb tud lenni a munkánk során.”

Az Emléktornán négy csapat lépett pályára: a Budaörsi Rendőrkapitányság női illetve férfi csapata, az Önkormányzat csapata és az Önkéntes Tűzoltók csapata. Hangulatos küzdelem volt. Ugyanúgy ahogy a munkában, a sportban is igyekeztek a csapatok a legjobb tudásuk szerint helytállni.

 

 

Az első helyezett a Rendőrkapitányság férfi csapata lett.

A második helyet az Önkormányzat csapata szerezte meg, a harmadik a Tűzoltók csapata, a negyedik helyen pedig a Rendőrkapitányság női csapata végzett.

Gratulálunk a csapatoknak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.