Tizenkilencen előzetesben, négyen házi őrizetben a kedden felszámolt bűnszervezetből

Tizenkilencen előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet 23 őrizetbe vett gyanúsítottja közül.

 

 

 

Nyíri Beáta, az Egri Törvényszék sajtószóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtökön tizenöt gyanúsítottból tizenegynek az előzetes letartóztatását, négynek pedig a házi őrizetét rendelte el az Egri Járásbíróság. A szerdán elrendelt nyolc végzéssel együtt így tizenkilencen kerültek előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe a 23 őrizetbe vett gyanúsított közül.

Nyíri Beáta közlése szerint az előzetes letartóztatást elrendelő végzéseket a gyanúsítottak, a házi őrizetet elrendelő végzéseket pedig az ügyész fellebbezte meg, így egyik sem jogerős. Az ügyet másodfokon az Egri Törvényszék tárgyalja.

A NAV és a rendőrség szerdán jelentette be, hogy tízezer embert károsított meg és többmilliárdos kárt okozott az a “cégtemetőként” működő és egyebek mellett illegális munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozó bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le. Az országos rajtaütésben 14 megyében, 320 helyszínen vettek részt nagyjából ezren. Elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait, akiket egyebek mellett költségvetési csalással, pénzmosással, közokirat-hamisítással, sikkasztással, csődbűncselekménnyel és számvitel rendjének megsértésével gyanúsítanak.

A Heves megyei főügyész csütörtökön kiadott közleménye szerint a főügyészség által 2010 elején folytatott cégtörvényességi vizsgálat során derült fény arra, hogy az egész országot behálózó költségvetésicsalás-sorozatban érintett több gyanúsított Egerben, egy közös székhelyen, nagy számban olyan fiktív cégeket működtet, amelyek “cégtemetőként” szolgáltak.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a főügyészség – az akkor rendelkezésre álló adatok alapján – többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amely több mint 400 fiktív vállalkozást érint.

Szalóki Zoltán közleményében arról írt, hogy egyes elkövetők más módon is – a munkaerő-kölcsönzés intézményével visszaélve – éveken át jelentős összegű jogtalan haszonra tettek szert. Szolgáltatásaikat – a munkáltatói terhek megtakarításának reményében – százas nagyságrendben vették igénybe különböző cégek. Ez a munkaerő-kölcsönzéssel érintett mintegy tízezer munkavállalót is hátrányos helyzetbe hozta – mutatott rá a megyei főügyész.

Az ezen információk alapján elrendelt nyomozás, majd a keddi összehangolt akció során 23 gyanúsítottat vettek őrizetbe, 295 helyszínen iratokat, valamint több mint 111 millió forintnyi készpénzt, illetve ingóságot, továbbá nagy számú, illegálisan tartott lőfegyvert és lőszert foglalt le a NAV és a rendőrség – közölte Szalóki Zoltán.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.