Pannonhalmi programok

A Tihanyi Alapítólevél kiállításával és koncerttel, kolostori termékek vásárával és a magyar világörökségi helyszínek bemutatkozásával várja a látogatókat kedden, Szent István napján a Pannonhalmi Bencés Főapátság.

 

 

Az ünnepen a Szent István alapította monostor reggel 9 órától délután 5 óráig ingyenesen látogatható – mondta a Veiland László marketing igazgató. Az 1055-ből származó Tihanyi Alapítólevelet az ünnepi alkalomra kiállítják a könyvtárban. A programok misével kezdődnek 10 órakor a Bazilikában. A szentmise után az oltáron elhelyezett Szent István-ereklyét egy bencés szerzetes mutatja be az érdeklődőknek. Teleki Miklós orgonaművész a Bazilikában ad koncertet délután fél 4-kor.
Sokféle eseményt kínálnak a Vársétányon és a Gyógynövénykertben. A kert ad helyet délután a szabadkai Juhász-zenekar népzenei koncertjének is. Az új kenyér megáldására a koncert előtt kerül sor.

A kosaras-dombi Turistafogadó épületében láthatják a látogatók a pannonhalmi monostor történetét bemutató film rövidített változatát. Az ünnep záróeseményeként Szent István király Imre herceghez intézett intelmeit Molnár Piroska színművész adja elő a Bazilikában este 8 órakor Mispál Attila rendezésében. A produkciót Ágoston Béla zenei improvizációja kíséri.

Az ünnephez kapcsolódóan rendezik meg az idén első alkalommal a kolostori termékek vásárát a Gyógynövénykertben. A kétnapos monostori piacon augusztus 19-én és 20-án kézműves termékeket vonultat fel egyebek között a Bakonybéli bencés monostor és a Premontrei Női kanonok rend. A magyar világörökségi helyszínek “a világörökségek utcáján” mutatkoznak be jellegzetes portékáikkal: Tokaj borokat, Hollókő fazekas termékeket, a házigazda Pannonhalmi Bencés Főapátság teákat, gyógynövényes szörpöket és könyveket kínál majd a vásárlóknak.

A vásár ideje alatt a pannonhalmi gyógynövényekkel, köztük a levendulával, a zsályával, a kakukkfűvel, a citromfűvel ismerkedhetnek az érdeklődők. Az ügyes kezűek pedig csokrot vagy akár koszorút is köthetnek az illatos gyógynövényekből.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.