A kereszténység és zsidóság közötti párbeszéd és barátság jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vallásközi Konzultációs Zsidó Bizottság (IJCIC) delegációját fogadta a ...

Főként a gyártás, a kereskedelem, és a mezőgazdaság területére keresnek diákokat nyári munkára a cégek – olvasható a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁKÉSZ)  ...

A Polgármesteri Hivatal 2013. június 27-én, csütörtökön, valamint július 1-jén, hétfőn technikai okok miatt zárva tart. Az egészségügyi dolgozók számára munkaszüneti nap július 1-je, hétfő, ezért a Budaörsi Egészségügyi Központ ezen a napon zárva tart. Az ügyelet betegellátási rendszere ...

Konyhaszéfet fejlesztett ki falánkság ellen egy amerikai férfi, aki maga sem tud ellenállni a csokoládénak. A műanyag dobozocska lezárása után csakis az előre beprogramozott időpontban nyitható, így gazdája nem jut idő előtt csemegéjéhez, akkor sem, ha nem tudja legyűrni a ...

N. Forgács Gábor Pillangók című filmjét először a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be. A világpremiert beharangozó hétfői tájékoztatón az orosz szakma és a sajtó is nagy érdeklődést tanúsított az alkotás ...

Hét évre ítélte a milánói elsőfokú bíróság hétfőn Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt az úgynevezett Ruby-perben, egyúttal örökre eltiltotta közhivatal viselésétől kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés ...

Magyarország célja, hogy elmozduljon a magasabb szintű hozzáadott értékű termelés felé, amiben kulcsszerepet játszik a kutatás-fejlesztés (k+f) és az innováció erősítése – jelentette ki hétfőn Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a washingtoni Nemzetközi Magánvállalkozás Központban (CIPE) tartott ...

Egyre hidegebb levegő érkezik az ország fölé, és ezzel együtt erős hidegfronti hatás várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a ...

A szerb-magyar megbékélés jegyében, a II. világháborúban kivégzett magyar és szerb áldozatok vesztőhelyén rója le kegyeletét szerdán a vajdasági Csúrogon Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb ...

Levélben tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnök a lakosságot a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás ...

Romániában nemzeti gyásznapot tartanak szerdán a vasárnapi montenegrói autóbusz-baleset áldozatai ...

A képviselők úgy döntöttek, hogy az úgynevezett Bárka projektet az Ifjúság utcai park helyett Kamaraerdő területén valósítják meg, amihez a részönkormányzat is hozzájárult – derült ki a képviselő-testület június 19-én tartott ülésén.  Az ülésről korábban itt számoltunk be. Részletesebben az ülésen történtekről a város honlapja így ...