Az evőeszköz befolyásolhatja az étel ízének érzékelését

Az evőeszközök mérete, súlya, alakja és színe is befolyásolhatja, hogy az emberek miként érzékelik a velük elfogyasztott ételek ízét – állítják az Oxfordi Egyetem szakemberei.

 

 

A Flavour című tudományos folyóiratban közölt tanulmány eredményei azt sugallják, hogy az agy már azelőtt véleményt alkot az ételről, mielőtt az a szájba kerülne, ez pedig a táplálkozás élményének egészét befolyásolja. A több mint száz résztvevő bevonásával készült tanulmány során a szakemberek három különböző teszttel vizsgálták, hogy az evőeszközök súlya, színe és alakja miként befolyásolja az ízérzékelést.

A kutatók többek között arra jutottak, hogy az ételek édesebbnek hatottak, ha kisméretű kanállal fogyasztották őket, olyannal, mint amilyeneket hagyományosan a desszertekhez használnak. A szín is fontos tényezőnek bizonyult: fehér kanálból például édesebbnek érezték a fehér színű joghurtot a résztvevők, mint mikor fekete kanállal ették. Az evőeszközök formáját vizsgálva pedig az is kiderült, hogy késhegyre tűzve ugyanaz a sajt sósabbnak hat, mint ha kanállal, villával vagy fogpiszkálóval fogyasztják – írta a tanulmányt ismertetve a BBC hírportálja.

“Az étel megtapasztalása több érzékszervet megmozgató élmény, amely magában foglalja a szájban lévő étel állagának és ízének, valamint az illatoknak az érzékelését, nem utolsó sorban pedig a szemmel való lakmározást” – húzta alá az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológiai tanszékén dolgozó Charles Spence és Vanessa Harrar.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az edények is befolyásolhatják az ételek és italok ízének érzékelését. Az emberek például általában kevesebbet esznek, ha kisebb tányéron szolgálják fel nekik az ételt.

Spence szerint az új tanulmány, amely értékes eredményekkel szolgál arról, hogy az agy miként befolyásolja az ételérzékelést, hasznos lehet a diétázók számára, de az éttermeket is segítheti abban, hogy gazdagabb gasztronómiai élményt kínáljanak. A kutatók jelenleg a híres brit séf, Heston Blumenthal angliai éttermével, a The Fat Duck-kal együttműködve dolgoznak olyan formatervezett kanalakon, amelyek javíthatják a vendégek ízélményét.

Az év elején egy másik tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a forró csokoládé ízletesebbnek tűnt, amikor narancs- vagy krémszínű csészében tálalták, nem pedig fehérben vagy vörösben. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a sárga dobozoktól javulhat a szénsavas italok citromos íze, míg a hideg színekbe, például kékbe csomagolt italok jobban oltják a szomjat. A rózsaszínű csomagolás pedig édesebb íz érzetét kelti.

A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy valójában nincsen csodatévő megoldás, minden a fogyasztott élelmiszer típusától függ.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.