Pálffy Ilona: a választások legitimitása miatt fontos a választókerületi határok módosítása

A választások legitimitása miatt fontos, hogy néhány választókerület határát módosítsák – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője kedden az MTI-nek.

 

 

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában kedd este azt mondta, pártja azt kezdeményezi, hogy a parlament jövő csütörtökön és pénteken is ülésezzen, és még a nyári szünet előtt döntsön az országgyűlési választókerületek határainak módosításáról.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény jelenleg úgy szól, hogy 2013. június 30. és a 2014-es általános parlamenti választás napja között már nem lehet megváltoztatni a választókörzetek határait.

Délelőtt a parlamenti pártok képviselői a Fidesz kezdeményezésére négypárti egyeztetést tartottak amiatt, hogy a választójogról szóló törvényt módosítani kell. Ezt azzal indokolta Rogán Antal, hogy technikai okokból szükséges néhány – elsősorban budai – választókörzet határának módosítása.

Rogán Antal délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, a kormánypártok kezdeményezték, hogy az Országgyűlés – házszabálytól való eltéréssel – még ezen a héten orvosolja a felmerült problémákat, ehhez azonban nem kapták meg az ellenzék támogatását.

Pálffy Ilona szerint a technikai jellegű változtatások nagyon fontosak, hogy “a választást meg tudjuk tartani”, és ne kérdőjelezhessék meg a választások legitimitását. Mint kifejtette, a jegyzők jelezték a problémákat, például hogy választókerületi határoknál felcserélték az utca két oldalát.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.