Képviső-testületi ülés – Kamaraerdőn valósulhat meg a Bárka-projekt

A képviselők úgy döntöttek, hogy az úgynevezett Bárka projektet az Ifjúság utcai park helyett Kamaraerdő területén valósítják meg, amihez a részönkormányzat is hozzájárult – derült ki a képviselő-testület június 19-én tartott ülésén.  Az ülésről korábban itt számoltunk be. Részletesebben az ülésen történtekről a város honlapja így számol be:

 

 

Napirend előtti felszólalásában Sánta Áron (Fidesz-KDNP) arról érdeklődött, hol tart a tervezett útfelújítások előkészítése.

Lörincz Mihály, a műszaki osztály vezetője elmondta, hogy viszonylag hosszú, 60-90 napos az engedélyezési eljárás, de jól haladnak, és folyamatosan tájékoztatni fogják a képviselőket valamint a közvéleményt a munkálatok állásáról.

Laczik Zoltán (MSZP) örömmel számolt be arról, hogy rendeződni látszik a bolhapiac helyzete, a működtetést felvállalta egy civil szervezet és állandó helyet is kaptak a Szabadság út 63. szám alatt, ahol egy-két havonta várják majd az érdeklődőket.

Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) figyelemre méltónak tartotta, hogy az Illyés Gyula Gimnázium idén is rendkívüli eredményt produkált. Az iskola egészének tanulmányi átlaga 4.55, de akadt osztály, amely 4.72-es átlagot ért el.

Molnár Gábor alpolgármester szintén eredményekről tájékozatott. Mint elmondta az Aramis Futsal csapata is sikeres évet zárt. Egyúttal tolmácsolta a sportolók köszönetét az önkormányzati támogatásokért.

Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) a Fém utca lakóinak elégedetlenségét közvetítette, akik szerint eddig csak részlegesen és elfogadhatatlan minőségben készültek el az utcájukban a burkolatjavítások.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) javasolta, hogy a hivatalon belül jöjjön létre környezetvédelmi és zöldfelületi csoport.

Dr. Bocsi István jegyző megjegyezte, hogy a hivatali struktúra megváltoztatására csak a polgármester és  ő maga készíthet előterjesztést, ennek ellenére megvizsgálják a képviselői felvetést.

Stifft Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) kérte, hogy a Lévai utca környékén tervezett beruházásokat kezeljék együtt az utca 10. és 20. szám közötti szakaszának esedékes felújításával.

Leipán Tibor (független) azt szeretné, ha a vasútállomás mellett működő 125 éves falikutat egy odaillő csappal szerelnék fel. Illetve kérte, hogy a környéken lévő százéves fák épségének megőrzésére fokozottan ügyeljenek.

Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arra hívta fel a figyelmet, hogy a belső buszjáratok időnként a nagy hőségben is légkondicionálás nélkül közlekednek.

Káhn János (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy a régi kenyérgyár épületében gyakran bukkannak fel hajléktalanok, akik zavarják a környéken élők nyugalmát.

Első napirendi pontként a város 2013. évi költségvetési rendeletét módosították. Részben átvezették a tavalyi pénzmaradvány felosztását, részben a júliustól a kistérségtől újra a városhoz kerülő óvodákat kellett más módon megjeleníteni a büdzsében.

A talajterhelési díjról szóló rendeleten csupán egy technikai módosítást kellett végrehajtani, mert megváltoztak az önkormányzat számlaszámai.

Az önkormányzati vagyonnal foglalkozó rendeletben a korlátozottan forgalomképes önkormányzati törzsvagyonnal való  rendelkezés szabályait pontosították.

Az ingatlanok közműfejlesztésének helyi támogatásáról szóló önkormányzati rendeletet úgy módosították, hogy szélesedjen a kör, aki ehhez hozzáférhet. A testület megemelte a jövedelemhatárt, amely mellett még jogosult valaki a támogatásra.

Ugyancsak a jogosultak körének szélesítése végett nyúltak hozzá a lakáscélú helyi támogatásokról szóló  rendelethez.

Több jogszabály módosítására azért került sor, mert a Budaörs Kistérség Többcélú Társulás megszűnése miatt a Szociális és Gyermekjóléti Központ új struktúrában működik. Budaörs vezetésével Pusztazámor és Sóskút létrehozott egy új társulást, amelynek keretében közösen biztosítják a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat. Felszabadították céltartalékból a központ működéséhez szükséges összeget.

Módosította a testület két háziorvos dr. Pásztor János és dr. Janoczkó Márton körzeteit.

(A részletekről itt tájékozódhat: http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=179778#MIDDLE)

Több módosuló jogszabály miatt szükségessé  vált  „A sajátos nevelési igényű gyermekek nem az önkormányzat fenntartásában működő intézményben fizetendő térítési díjainak támogatásáról” szóló rendelet újraalkotása.

Elfogadták a Budaörsi Rendőrkapitányság beszámolóját a közbiztonság 2012-es helyzetéről. A jelentés többek között tartalmazza, hogy a bűncselekmények száma nem nőtt, és a bűnesetek jó részét továbbra a nagyáruházak környékén követik el.

(A teljes beszámoló itt olvasható:

http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=179915#MIDDLE )

Ugyancsak jóváhagyták a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolóját a 2012. évről.

Egyúttal támogatták az egyesületnek azt a kérelmét, amelyben 750 ezer forintos támogatást szeretnének tűzoltógépjármű fejlesztésre.

Intézményvezetői pályázatokat bírált el, illetve véleményezett a testület. Így a Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvoda vezetésével újabb öt évre a jelenlegi igazgatót, László Gábornét bízták meg.

A Hermann Ottó Általános Iskola és a Kesjár Csaba Általános Iskola esetében, mivel ezek ma már állami fenntartású intézmények, csupán véleményezési joga van a testületnek. A képviselők az előbbi iskola igazgatójának Turcsik Viktort támogatták, míg utóbbi esetben Tóth Krisztinát.

Bővítették az óvodai álláshelyek számát a nemzeti köznevelésről szóló törvény 2013. szeptember 1-jétől hatályos rendelkezései alapján.

Jóváhagyták a 2013. július 1-jén Budaörs Város Önkormányzat fenntartásába kerülő budaörsi székhelyű óvodák és a Polgármesteri Hivatal között kötendő munkamegosztási megállapodást.

Pénzt szabadítottak fel céltartalékból a 2013/2014-es tanév első félévi pedagógiai szakmai programjai megvalósításához.

Annyira minimális szinten biztosítja a feltételeket az állam az új elsős osztályok indításához, hogy az önkormányzatnak a színvonal megőrzése végett komoly összeggel kell hozzájárulnia – fogalmazott Wittinghoff Tamás polgármester, amikor a szükséges 11 és fél milliós összegről szavaztak.

Valamivel több, mint hét millió forintot biztosít a város a nyári napközis táborok működtetéséhez. Elfogadták azt a Törökbálintról érkező kérést is, hogy 10 ottani gyereknek Budaörsön biztosítsanak helyet. A szükséges önrészt a gyerekek után természetesen kifizeti Törökbálint.

Tulajdonosi hozzájárulását adta a testület, hogy az Illyés Gyula Gimnázium elinduljon a „Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése” című pályázaton.

Az önkormányzat viszont azon a pályázaton vesz részt, amelynek révén erősíthetőek a közigazgatási partnerségi kapcsolatok.

Hosszas vitát követően módosították a Városfejlesztő Kft. geotermikus energiahasznosítási javaslatáról szóló határozatot. Eszerint a testület elfogadta, hogy a termálkútból kitermelhető geotermikus energia a Budaörsi Uszoda és Sportcsarnok, valamint az 1. számú Általános Iskola víz és hő ellátására hasznosuljon. A korábbi tervek szerint csupán 50 ezer köbméter/év vizet termeltek volna ki, de így nem lett volna gazdaságos az eredeti elképzelés, amelyben akkor még csak az uszoda szerepelt. Ahhoz azonban, hogy a projekt bővíthető legyen, bizonyítani kell: a kút alkalmas 420 ezer köbméter/év vízkivételére is. A testület hozzájárult a kísérletek elvégzéséhez, hiszen csak ezt követően lehet megalapozott gazdaságossági számításokat végezni.

Jóváhagyták a Budaörsi Városfejlesztő Kft 2013. évi üzleti tervét. Egyúttal megemelték a felügyelő bizottság elnökének és tagjainak díjazását.

Forrásokat csoportosítottak át a zöldfelületek karbantartására (13 millió Ft) valamint környezetvédelmi és városüzemeltetési feladatokra (58 millió Ft).

A testület felkérte a polgármestert, hogy kössön támogatási szerződést a BSC 1924 Labdarúgó Kft-vel. Egyidejűleg 15 millió forintot felszabadítottak céltartalékból a működési kiadások támogatásához.

Ugyancsak forrást csoportosítottak át a Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand kültéri és beltéri karbantartási és fejlesztési munkának finanszírozására.

Jóváhagyták a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának negyedik módosítását.

A Clementis utcai játszótér második ütemének  felújítási munkálataira  9.8 milliót, míg a Stefánia utcai játszótér megújulására 11.9 millió forintot szabadítottak fel céltartalékból.

Hozzájárultak ahhoz a megállapodáshoz, amely a Hofer Magyarország Ingatlan Kft. beruházásában megépített körforgalmú csomópont (Aldi körforgalom)tulajdonjogának térítésmentes vagyonátadásáról szól.

Bár megszavazták a Hosszúréti patak melletti közpark világítására tervezett összeget, azt több hozzászóló is sokallotta. Lörincz Mihály, a műszaki osztály vezetője igyekezett megnyugtatni a képviselőket, hogy ez a valamivel több, mint 21 millió forint csupán becsült keretösszeg, természetesen pályáztatni fogják a munkát.

A testület egyetértett azzal, hogy szűnjön meg a stratégiai zajtérkép elkészítésére létrehozott társulás, mert ezt törvény írja elő.

A képviselők úgy döntöttek, hogy lebontatják a Lévai utcában Amstel sörözőként ismertté vált épületet, illetve a tüzivíz tárolót.

Teljesítették a Budaörsi Sport Club több kérését, amelyek arra vonatkoztak, hogy a különböző szakosztályok számára szabadítsanak fel pénzt céltartalékból.

Támogatta a testület a Budaörsi Vigasságok városi rendezvényt, és a szükséges 4.5 millió forintot is biztosítja a szervezőknek.

Megadták a Vivace Táncegyesületnek a kért egymillió 375 ezer forintot, ami ahhoz szükséges, hogy részt vehessenek egy horvátországi fesztiválon.

Ugyancsak megszavazták a Budaörsi Infó nevű helyi lap 4 millió 572 ezer forintos támogatási kérelmét.

A Közhasznú Alapítvány a Dadogókért civil szervezetnek 440 ezer forintos támogatást ad a Közoktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság, míg Császárné Kollár Tímea (Jobbik), szociális tanácsnok a saját keretéből 285 ezer forintot különböző programok megvalósítására.

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft-t  550 ezer forinttal támogatják.

Együttműködési megállapodást köt az önkormányzat a Vitamaxi iskolai előkészítőt működtető Fit’s’kool Oktatási Egyesülettel. Munkájukat 5.5 millió forinttal segítik.

A Budaörs Rádió második félévi működéséhez 17 millió forintot szabadítottak fel céltartalékból.

A közoktatás megváltozott rendszerében, mivel már nem az iskolaigazgatók a technikai dolgozók munkáltatói, a képviselő-testületnek kell kineveznie a közalkalmazottakat. A polgármester hangsúlyozta, hogy továbbra is az iskolaigazgatók javaslatait hagyják jóvá.

A polgármestert első félévi munkájának elismeréséül háromhavi illetményének megfelelő jutalomban részesítették.

A testület felkérte a BTG Kft-t, hogy végezze el a vasútállomás melletti buszforduló szegélykorrekciós munkálatait. Megvizsgálják a buszmegálló áthelyezésének lehetőségét is.

Kamaraerdő területén a Kassai utca ingatlantulajdonosait évek óta sújtja, hogy nem tudnak rákötni szennyvízcsatornára. Ezért biztosítja a testület a Kassai utca ingatlantulajdonosai számára, hogy 2012. és 2013. évekre a talajterhelési díjat a jelenleg hatályos lakossági szennyvízcsatorna díj: 179,5 Ft/m3 + Áfa összeg alapul vételével állapítsák meg.

A Budaörs kártya bevezetéséhez szükséges mobil  applikáció megvalósításához bruttó 7.6 millió forintot biztosítottak és elfogadták, hogy a folyamatos üzemeltetés éves díja  2 millió forint lesz.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. véleményét is figyelembe véve a Trianon emlékmű pályázaton induló pályaművek közül a 10. számúra voksolt a többség. Ez a makett egy középen kettéhasadt kettős keresztet ábrázol.

Bár a testület megszavazta, hogy Kisoroszi községet az árvízkárok helyreállításában ötmillió forinttal támogassák, a polgármester kétségeit fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. Úgy érvelt, hogy immár Budaörsnek is elfogyott az ilyen célokra felhasználható általános tartalék kerete, a kormány pedig azt ígérte, hogy mind a védekezés, mind a helyreállítás költségeit az utolsó fillérig megtéríti.

Három millió forintot szavaztak meg egy olyan pályázati keret létrehozására, amelyhez iskolák nyújthatnak majd be kérelmet az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark látogatásának támogatásáért.

Felkérték a Városfejlesztő Kft-t, hogy vizsgálják meg kültéri élmény és termálmedence létesítését a Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand területén, valamint napkollektorok telepítésének gazdaságosságát.

Százezer forinttal támogatták a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központot.

Az úgynevezett Bárka projekt lakossági ismertetése során kiderült, hogy az Ifjúság utca környékén élők nem támogatják az elképzelést, ezért más helyszíneket is megvizsgáltak.  Az új helyszín Kamaraerdőn lenne, amelyhez a részönkormányzat is hozzájárult. Felkérték a polgármestert, hogy kezdjen egyeztetést az új helyszínről.

Az ELMŰ Hálózati Kft. csak abban az esetben vállalja a légkábelek föld alá telepítést, ha az önkormányzat állja a költségek 80 százalékát. Bár a szolgáltatónak kötelessége az újonnan létesített kábeleket már a föld alatt vezetni, de a jelenlegi helyzetet nem kell megoldania. Ezért az önkormányzat kényszerűen belement ebbe a megoldásba, hogy legalább a legzavaróbb területeken tűnjenek el a vezetékek a felszínről.

Felkérték a polgármestert, hogy Budakörnyéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete által használt gépjármű hosszabbítsa meg a haszonbérleti szerződést a Magyar Mobil Kft-vel.

 

Ünnepi képviselő-testületi ülés

Június 19-én, rendkívüli képviselő-testületi ülés keretében adták át a 2013. évi Budaörs Egészségügyéért Díjat és a Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérmet. Díjat kapott Pleván Jánosné, Pethő Zoltán, Badacsonyiné Juhász Zsuzsanna, Dr. Bothné Faragó Zsuzsanna. Emlékérmet pedig Dr. Gombos Katalin és Dr. Winkler Vilmosné. Képes riportunkat itt tekinthetik meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.