Gúr Nándor: 2014-től minden családban legalább egy embernek lesz munkája

Az MSZP a 2014-es választásokat követően összetartó, szabad, igazságos és biztonságos világot épít fel, ahol minden családban legalább egy embernek lesz munkája – jelentette ki Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

A szocialista politikus azt mondta, megszüntetik a gyermekek éhezését, elérik, hogy minden családban legyen legalább egy ember, aki dolgozni tud, és megadják a nyugdíjasoknak a mindennapi biztonságot.

A kormányzati intézkedéseket bírálva közölte: a terheket áthárították az emberekre, akiktől megtakarított vagyonokat koboztak el. Arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg négymillióan a létminimum, másfél millióan pedig a szegénységi küszöb alatt élnek, miközben 500 ezren éheznek. Az adócsökkentés ígérete ellenére több mint tíz új adónem jelent meg, az adócentralizáció mértéke pedig két százalékkal nőtt – folytatta.

Azt mondta: a gazdaság és a munkahelyek száma csökken, ahogy egyre kevesebbet ér a fizetések vásárlóereje is. A jó képességű gyermekektől elveszik a tudás megszerzésének lehetőségét, míg a gyermekek után járó adókedvezmény a jómódú családokat segíti.

Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke közölte, hogy több százezer aktív korú ember elveszítette a munkahelyét és elhagyta az országot, a nők – mint fogalmazott – a “vak komondorok földjén élhetnek”, a nyugdíjasoktól pedig elvették a biztonságot.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.