Haladékot kapnak a helyi tévék a digitális átállásra

Hároméves haladékot kapnak a helyi és körzeti televíziók az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolására – az erről szóló törvénymódosítást pénteken fogadta el az Országgyűlés.

 

 

A parlament 298 igen szavazattal, 6 ellenében és 29 tartózkodás mellett támogatta a digitális átállás szabályairól és a hírközléssel összefüggő törvények módosítását.

Mivel a helyi és körzeti televíziós frekvenciákra nem vonatkoznak az európai uniós és más nemzetközi kötelezettségek, vagyis ezeknek nem feltétlenül kell 2014 végéig lekapcsolniuk az analóg sugárzást és átállniuk a digitálisra, ezért számukra türelmi időt ad a jogszabály az eszközök beszerzéséhez.

A változtatás 2017 végéig teszi lehetővé e médiumoknak az analóg sugárzást.

A módosítás azt is lehetővé teszi, hogy a helyi és körzeti televíziók egyszerű engedélyezési eljárásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) ideiglenes digitális műsorszórási engedélyt kérelmezzenek.

Az Európai Parlament és az Európai Tanács irányelveinek megfelelően törvényi szintre emelkedik a frekvenciahasználati jogosultság versenyeztetésével kapcsolatos egyeztetés. Ezt eddig NMHH-rendelet szabályozta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.