Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a volt kormányfőtől

Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a szerdán elhunyt Horn Gyulától.

 

 

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető az MTI-nek küldött közleményében azt írta: “mindig emlékezni fogunk Horn Gyulára, aki a mélyről jött ember kivételes érzékével ismerte a hétköznapi sorsokat, példás bátorsággal és odaadással tudott megküzdeni a lehetetlennek tűnő kihívásokkal”.

A szocialista párt elnöke pártja nevében közölte: mély megrendüléssel értesültek az MSZP egyik alapítójának, máig meghatározó elnökének, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökének haláláról. “Osztozunk a család gyászában nemcsak párttagjaink, hazai tisztelői, hanem a nemzetközi baloldali értékközösség nevében is” – olvasható közleményében.

“Horn Gyula élete, munkássága tiszteletet és elismerést érdemel itthon és külföldön egyaránt. Megkérdőjelezhetetlen hite hazájában, bizalma az emberekben tette azzá a maradandó teljesítményű politikussá, aki történelmi léptékkel mérhető módon járult hozzá Magyarország felemelkedéséhez, nemzetközi elismertségéhez” – írta a pártelnök.

Mesterházy Attila hozzátette: Horn Gyula múlhatatlan érdeme, hogy fáradhatatlan munkával újjászervezte a baloldalt, felépítette és a hazai közéletben megkerülhetetlenné tette az MSZP-t, amely vezetésével 1994-ben abszolút többséget szerzett a parlamentben.

“Miniszterelnökként következetesen fáradozott Magyarország demokratikus átalakításán, hazánk európai integrációján. Horn Gyula kormánya régen látott zuhanás után fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. Felelős nemzetpolitikájával rendezte viszonyunkat a szomszédos országokkal, ezzel segítve a határon túli magyarság boldogulását és jogainak érvényesülését” – emlékezett az MSZP elnöke.

Horn Gyula életének 81. évében szerdán halt meg. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt kormányfő.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.