A fővárosban enyhítenek a közlekedési korlátozásokon és rendkívüli forgalmi rend lép életbe

A Duna vízszintjének csökkenésével néhol enyhülnek a közlekedési korlátozások Budapesten, de ezzel együtt több helyen rendkívüli forgalmi rend lép életbe – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedd este.

 

Tarlós István főpolgármester továbbra is azt kéri a fővárosiaktól, hogy autó helyett a közösségi közlekedés járműveit válasszák, az átutazók számára pedig továbbra is azt javasolja, hogy kerüljék el Budapestet, és az M0 körgyűrűt vegyék igénybe.

Rózsabokrok egy elárasztott kertben a budapesti Római-parton 2013. június 11-én.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a közúti zárások nagyrészt érvényben maradnak, a Bem rakpart, a Batthyány tér térsége és az alsó rakpartok továbbra is le lesznek zárva. Szerda hajnaltól viszont ismét megnyitják az M2-es metró Batthyány téri állomását, és a teret újból elérik a környék buszjáratai. A BKK kötöttpályás gerincvonalai és a MÁV-Start elővárosi vonatai továbbra is megnövelt kapacitással közlekednek. A lezárások miatt különleges forgalmi intézkedéseket is életbe léptetett a BKK.

Az M2-es és M3-as metrót, az 1-es, 1A, 4-es, 6-os, 17-es, 61-es villamosokat, a 9-es és 86-os buszokat továbbra is sűrűbb menetrend szerint közlekedteti a BKK. Az 1-es villamos vonalán a Bécsi út és Lehel utca között 1B jelzésű betétjáratok is közlekednek a reggeli csúcsidőben.

Szerda hajnaltól eredeti végállomásukról indulnak és ismét teljes vonalhosszukon közlekednek a 11-es, a 111-es, a 39-es, a 160-as, és a 260-as autóbuszok.

Ezenfelül rendkívüli forgalmi változások is életbe lépnek. Ezek között az M1-M7-es autópálya közös, budapesti bevezető szakaszán az Egér út és a jelenlegi buszsáv kezdete között a városközpont felé a leállósáv helyén buszsávot alakítottak ki a közösségi közlekedés járatai számára. Rendkívüli buszsávot jelöltek ki a Hegyalja úton az Avar utca és a Döbrentei tér között, az Erzsébet híd budai hídfőjéig a centrum irányban. Ez azt jelenti, hogy a Hegyalja úton csak egy sáv lesz járható az Erzsébet híd felé.

A Szerémi útról a Rákóczi hídra az eddigi egy sáv helyett ideiglenesen két sávon lehet majd felhajtani a hídra. A Budafoki út Bogdánffy út és Szent Gellért tér közötti szakaszát viszont lezárják a közúti forgalom elől. A Budafoki úton a Szent Gellért térig csak a buszokat engedik be.

A Clark Ádám térről észak felé minden út le van zárva, “a közúti forgalom kezelhetetlen mértékű feltorlódását elkerülendő” a Döbrentei tér és a Clark Ádám tér között is lezárják a felső rakparti utakat a közúti forgalom előtt.

Az árvízi védekezésben részt vevő gépjárművek kivételével, a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik a veszélyhelyzet időtartama alatt több útszakaszon nem közlekedhetnek. Ezek: külső Bécsi út, Bécsi út, Vörösvári út, Árpád híd, Róbert Károly körút, Lehel út, Béke út, Hungária körút, Könyves Kálmán körút, Mester utca, Margit híd.

Vízi polgárőrök nagynyomású vízzel takarítják a Rozgonyi Piroska utcának azt a részét, ahonnan már levonult az ár a budapesti Római-parton 2013. június 11-én.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.