Árvíz – Újabb telefonszámok a felajánlások fogadásához

Újabb telefonvonalakat állítottak szolgálatba az árvízi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra, az önkéntesek és a felajánlások koordinálására a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon – közölték szombaton az MTI-vel.

 

Tájékoztatásuk szerint továbbra is él a 96/529-539 és a 96/515-729 vonal, de üzembe állítják emellett a 30/300-9103 és a 20 239-8456 számot is. Előbbin Báner Attila tűzoltó alezredes, utóbbin Horváth Gergely tűzoltó főhadnagy érhető el.

Jelezték: továbbra is várják mindazon önkéntesek jelentkezését, akik az árvízi védekezési munkálatokban, szállítási feladatokban, illetve egyéb logisztikai feladatokban szeretnének részt venni. Kérik egyben, hogy a jelentkezők elérhetőségeik, adataik mellett azt is közöljék, hogy milyen időtartamra vállalnának feladatot, illetve hogy vannak-e a védekezéshez szükséges eszközeik.

Emlékeztettek arra is: a munkákat koordináló Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság www.gyor.katasztrofavedelem.hu cím alatt elérhető honlapjáról a http://gyor.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999 linkről azonnal megjelennek az árvízi információk.

Azt is kérik az önkéntesektől, hogy hozzanak magukkal védőkesztyűt, esőkabátot, lehetőség szerint gumicsizmát, és aki több napos munkavégzésre készül, a szükséges szállásról lehetőség szerint előre gondoskodjon. Várják az árvízkárosultak és a védekezésben résztvevők javára felajánlott tárgyi adományok bejelentését is, gondolva a szabadtéri munkák során jól alkalmazható naptejre, szúnyogriasztóra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.