Megnyerte a Britain’s Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction ...

A szombat délután 2 órai adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje elérte a 861 centimétert a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai ...

Budapesten a legfrissebb előrejelzések szerint 9 méter alatt marad a Duna vízszintje a tetőzéskor, a főváros minden jel szerint megvédhető – mondta Tarlós István főpolgármester szombati ...

Valentyina Tyereskova vállalná, hogy a Marsra repüljön, szerinte azonban az első Mars-expedíció egyirányú lesz – jelentette ki a világ első űrhajósnője a Moszkva közelében lévő Csillagvárosban tartott ...

Újabb telefonvonalakat állítottak szolgálatba az árvízi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra, az önkéntesek és a felajánlások koordinálására a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon – közölték szombaton az ...

A Le Monde című francia lap és a France 24 hírtévé a magyarországi árvízi védekezésről közölt írást szombaton, az amerikai Huffington Post hírportál Magyarország jobbra történő kilendüléséről, a Süddeutsche Zeitung című liberális német lap az új magyar nemzetbiztonsági törvényről ...

Jelenleg 818,9 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon – közölte szombat délben az Országos Műszaki Irányító ...

Az elkövetőn kívül négy halálos áldozata van a pénteki kaliforniai Santa Monica-i lövöldözésnek; a rendőrök a tettest a helyi városi főiskola könyvtárában ...

Könyvdominórekord dőlt meg az Egyesült Államokban: 2131 kötetet állítottak az élükre és helyeztek el úgy, hogy dominósorként feldöntsék egymást. Az egész az olvasás népszerűsítését ...

David Cameron brit miniszterelnök és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt főnöke, David Petraeus is részt vesz a Bilderberg-csoport, az igen befolyásos politikusokból, gazdasági vezetőkből és tekintélyes szakemberekből álló zárt körű társaság idei ...

Megjelent a dohányboltok engedélyezési eljárását tartalmazó kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben; a jogszabály megfogalmazza, hogy a dohánybolti engedélyt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adja ki azoknak, akik koncessziós szerződéssel ...

A budaörsi Leopold Mozart Zeneiskola zenei együttesei, növendékszólistái és művésztanárai itáliai szerzők műveiből összeállított hangversenyt adnak  Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére. ...