Húsz nap alatt 200 jelentkező a Példakép Pályázaton

Már az első húsz napban meghaladta a kétszázat a Példakép Pályázatra jelentkezők fiatal vállalkozók száma. Az Év Példaképe címre és az 5 millió forintos fődíjra a gazdaság legtöbb szektorából és az ország minden részéből érkeztek pályázatok. Az elismert szakemberekből álló zsűri július végén választja ki azt az 50 Példaképet, akiket az ország is megismerhet.

 

 

 

A Példakép Alapítvány idén először meghirdetett pályázatára a kiírás óta eltelt 20 nap alatt több mint kétszáz olyan fiatal vállalkozó jelentkezett, aki saját tevékenységét példakértékűnek és mások számára inspirálónak érzi. A pályázók között akad őstermelő, fodrász, virágkötő, színház- és rádiótulajdonos, webshop-üzelemtető, koktélbáros, bűvész, ékszerkészítő és innovatív IT-startup vállalkozó is. A jelentkező vállalkozók átlagéletkora 32 év, a nemek arányát tekintve pedig egyharmaduk nő, kétharmaduk férfi.

„Kimondottan örülünk annak, hogy a Példakép Pályázatra az ország minden régiójából érkeznek a jelentkezők. Jó látni, hogy nemcsak a fővárosban működnek sikeres cégek, hanem például Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyének is vannak olyan példaértékű vállalkozásai, amelyeket fiatal tulajdonos üzemeltet” – mondta a Példakép Alapítvány alapítója, Valentínyi Katalin.

A jelentkezők közül 12 tagú szakmai zsűri választja majd ki azt az 50 Példaképet, akik egy exkluzív kiadványban az egész országnak bemutatkozhatnak. A zsűrit az alapítvány úgy állította össze, hogy a befektetői, a banki, a tudományos, a marketing, valamint a kkv és a nagyvállalti szektor egy-egy képviselője is helyet kapjon benne annak érdekében, hogy a pályázatok elbírálásakor az eltérő szakmai szempontok egyaránt érvényesüljenek.

Az Év Példaképe elismerést és az ezzel járó 5 millió forintos fődíjat a közönségszavazáson legtöbb szavazatot elnyert vállalkozó viheti haza, és szintén gazdára találnak majd a támogatók által biztosított értékes különdíjak is.

A Példakép Pályázatra 2013. július 14-éig lehet jelentkezni a http://www.peldakep.hu weboldalon.

Friss napi hírek a pályázattal kapcsolatban:
https://www.facebook.com/peldakepalapitvany

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.