A kormány várja az árvíz okozta kárbejelentéseket

A kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium (BM) által létrehozott euszacivil@bm.gov.hu címen – közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

 

Giró-Szász András elmondta: Magyarország európai uniós tagállamként jogosult arra, hogy forrásokat hívjon le az EU szolidaritási alapjából a károk utólagos felszámolására, a helyreállítási munkálatok költségeinek fedezésére.

A kormány ezért várja azok jelentkezését, akik kárt szenvednek el az árvíz miatt, ugyanis a kárigény összesítésébe az állam, az önkormányzatok, a vállalatok és a magánszemélyek által elszenvedett kár egyaránt beletartozik. A BM által létrehozott e-mail cím július 8-ig működik.

A kormányszóvivő megjegyezte, a Közép-Európát sújtó árvizek miatt Németország, Csehország és Ausztria is pályázik kárenyhítésre az uniós szolidaritási alapból.

Az aktuális árvízi helyzetről szólva Giró-Szász András úgy tájékoztatott, hogy jelenleg csaknem kilencezren dolgoznak a gátakon, továbbá háromezer önkéntes is segít a védekezésben. Mellettük további több mint tizenhatezer ember van tartalékban a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és a polgárőrség állományában. Jelenleg 760 kilométeren van árvízi készültség az országban. Az Országos Műszaki Irányító Törzs 16 helyen hozott létre homokzsáktöltő telepeket.

A legfrissebb adatok szerint Nagybajcsnál 826 centiméter, a komáromi térségben 721, Esztergomnál 667, Nagymarosnál 592, Budapestnél pedig 727 centiméter jelenleg a vízállás. Ez azt jelenti, hogy lényegében mindenhol 10-15 centiméter közötti emelkedés tapasztalható az előző jelentéshez képest, és minden területre elmondható, hogy a prognosztizált tetőzési szint 20-30 centiméterrel meghaladja az eddigi legmagasabb vízszintet – tette hozzá a szóvivő, hangsúlyozva: “nagyon régen nem látott árhullámról” van szó.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.