Simicskó István: A Távol-Keletből sok jó dolgot tudunk meríteni

(Budaörs – 2013. június 4., Budaörsi Infó) A X. Magyar Chan Wu-bajnokságnak immár harmadszor adott otthont városunk, melynek fővédnökségét dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár látta el, akinek erős személyes kötődése is van a harcművészetekhez, hiszen maga is több mint húsz éve kungfuzik. Megnyitóbeszédében méltatta a távol-keleti kultúrát, említést tett mentalitásbeli párhuzamokról, és arról is, hogy mi, magyarok, harcos, küzdő nép vagyunk. Az ünnepség után nyilatkozott a Budaörsi Infónak.

•    Államtitkár Úr, megnyitóbeszédében említést tett arról, hogy több mint húsz éve Kung Fu-zik. Ezért vállalta el a rendezvény fővédnökségét, illetve küldetéstudatának érzi-e a távol-keleti harcművészet népszerűsítését?
•    Igen, legfőképpen ezért  vállaltam el a felkérést. Fontosnak tartom a mai rohanó, globalizálódó világban a magyar nemzeti értékek megbecsülését, megőrzését, és azt, hogy a globalizáció elkerülhetetlen hatásai közül a jókat próbáljuk kiemelni, átvenni. A Távol-Keletből sok jó dolgot tudunk meríteni, Kínából, Japánból, de más országokból is – többek között mentalitásban, hagyományőrzésben és önfegyelemben.

•    Mennyire állnak közel hozzánk, magyarokhoz, ezek a küzdősportok?
•    Nagyon is! Sportnagyhatalom vagyunk, elég csak az olimpiákon elért eredményeinken végigtekinteni. A magyar harcos nép, küzdeni tudása, akaratereje kiemelkedő, ezért ezekben a sportokban is egyre jobb eredményeket érünk el.

dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár Budaörsön, 2013. június 1.

•    Milyen hatása van ezeknek a sportágaknak a mindennapi életre?
•    Az életre is kiválóan felkészít minket a sport: a jellemünket pozitív irányba formálja, megtanít a fair playre, nagyon jó hatással van az egymáshoz való viszonyunk kialakulására, önismeretre, a mások iránti tiszteletre. Mint megnyitóbeszédemben is mondtam: ha rajtam múlna, csak olyan emberek lehetnének országgyűlési képviselők, akik sportoltak vagy sportolnak, mert akkor biztosan kialakultak bennük ezek a tulajdonságok.

•    Úgy tudom, a Kung Fu-t művelők nagyon békeszerető emberek.
•    Ez így van! Kétfajta békeszerető ember van: az édesanyák, akik a gyermekeik miatt soha nem akarnak háborút, és a harcosok, akik a békének a megőrzését tekintik küldetésüknek. Csak akkor harcolni, ha az már elkerülhetetlen, és annak is csak egy célja lehet: a béke mielőbbi visszaállítása.

•    Van-e követője a harcművészetben a családjában?
•    Igen, a lányom thai bokszol. Előtte kajakozott, kick bokszolt, és most ezt az igen kemény sportot űzi. A fiam még nincs 6 éves, ő még nem került kapcsolatba a harcművészettel, jelenleg szertornázik és úszik, de szeretném, ha később ő is küzdősportolna.

•    Végül azt szeretném megkérdezni, hogy volt-e tudomása arról, hogy Budaörs képviselőtestületében elég nagy vihart kavart ennek a rendezvénynek a támogatása?
•    Erről nem volt információm. Azt tudom mondani, hogy mi a kormány részéről maximálisan támogatjuk.

(Budaörsi Infó, Erdős Krisztián)

 

facebook:

1 Komment

  1. […] 2013. június 02.     Írta: Budaörsi Infó     Kategória: Budaörs, Helyi hírek, Kiemelt, Kultúra, Programajánló  –  Nagyítás Tovább.. (Budaörs – 2013. június 2., Budaörsi Infó) Szombat délelőtt a Budaörsi Sportcsarnokban elkezdődött a X. Chan Wu Magyar Bajnokság. A rendezvényt dr. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár nyitotta meg, aki mint magánember is elhivatottan népszerűsíti a Kung Fu-t, mivel ő maga is már több, mint 20 éve űzi ezt a sportot. (Az államtitkár interjút adott lapunknak, amit itt olvashatnak.) […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.