A BKK üzemelteti az M1-M7-es autópálya bevezetőjének budapesti szakaszát

Június elsejétől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kezeli és üzemelteti az M1-es és az M7-es autópálya bevezetőjének budapesti szakaszát, 2014-ben buszsávot jelölhetnek ki a leállósáv helyett.

 

 

A központ kedden az MTI-vel azt közölte: az átvételt az tette lehetővé, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság a főváros, a BKK és az Állami Autópálya-kezelő Zrt. megállapodása alapján helyi közúttá minősítette az útszakaszt. A változtatást az Őrmezőn tervezett intermodális csomóponthoz kapcsolódó átépítés tette szükségessé.

A tájékoztatás szerint az út besorolásának módosítása lehetővé teszi, hogy a BKK legkésőbb 2014-ben az Egér úttól a városközpont irányában autóbuszsávot alakítson ki a leállósáv felhasználásával. A BKK hangsúlyozta: a járművezetők számára semmilyen észlelhető változás nem történik, ugyanakkor a buszok gyorsabban haladhatnak majd.

Hozzátette, hogy az M1-M7-es autópálya bevezetőjének budapesti szakaszán a sebességszabályozás nem változik, az lakott területen kívüli útszakasz marad továbbra is.

Kitért arra: a hibaelhárítást, útellenőrzést a továbbiakban a BKK végzi, az egyéb feladatokat pedig a Fővárosi Önkormányzat cégei, az út tisztítását például a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.