Magyar-mix – Reggeli hírösszefoglaló

Reggeli magyar-mix: Hogy igazán tájékozottak legyenek, olvasóink az éppen aktuális magyar vonatkozású hírekkel indíthatják a napot.

 

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a felvidéki magyarok jogérvényesítési és jogszerzési küzdelmeinek tapasztalatairól tartottak konferenciát Léván a “Nemzetért” címmel vasárnap. Berényi József a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke elmondta: a felvidéki magyarságon belül van egy nagyon erős mag, amely békés úton kész megküzdeni a magyarság megmaradásáért. Mészáros Alajos, az MKP európai parlamenti képviselője álszentnek nevezte a szlovák kormányt, amiért azt a magyar állampolgársági törvényt kritizálja, amely szinte teljesen megegyezik a korábbi szlovák állampolgársági törvénnyel.

Elkezdődött a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia új, frissített változatának előkészítése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Berlinben. Kovács Zoltán a Német Történeti Múzeum és a berlini magyar kulturális intézet (Collegium Hungaricum Berlin, CHB) roma témájú filmeket felvonultató retrospektív sorozatának megnyitóján mondott beszédében kiemelte: a magyar kormány a 2011-es uniós elnökség idején sikerrel emelte az európai politika szintjére a roma felzárkózási stratégia ügyét, két év elteltével pedig hozzálátott a nemzeti szintű stratégia végrehajtásának felülvizsgálatához.

Új képességfejlesztési projektek indításáról tárgyaltak a Közép-európai Védelmi Kezdeményezés védelmi miniszterei szombaton Horvátországban – számolt be Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTI-nek telefonon. Elmondta, a mostani második informális találkozón Mali Losinjban a miniszterek a jövőbeli képességfejlesztési projektek között beszéltek például a regionális légtér-ellenőrzési tevékenységről. Mint Hende kiemelte: ennek jó példája a hamarosan aláírandó magyar-szlovén légtér-ellenőrzési egyezmény is, amely alapján magyar Gripenek fogják biztosítani Szlovénia légterét. Hasonlóan fontos területként emelték ki a különleges műveleti erők jövőbeli közös kiképzését is.

Az aktuális európai gondok közepette az egyházakra háruló feladatokról beszélt Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a hét végén Tallinnban, a Robert Schuman Alapítvány konferenciáján. A csütörtökön kezdődött rendezvényen – “egy kereszténydemokrata alapítványhoz híven” – ismét napirendre vették az egyházak szerepét az Európai Unióban – mondta az államtitkár. Előadásában kiemelte, hogy “az EU-ban nincs, és nem is lehet a különböző felekezetekkel és vallásokkal kapcsolatban egységes politika. A Lisszaboni Szerződés ugyanakkor az EU történetében először hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak velük átlátható és rendszeres párbeszédet kell folytatnia” – mondta.

Új tiszteletbeli konzulátust nyitott Magyarország a dél-franciaországi Nimes városában – tájékoztatta szombaton az MTI-t a párizsi magyar nagykövetség. A nimes-i önkormányzat által biztosított iroda utcai homlokzatán elhelyezett réztáblát péntek este avatta fel Trócsányi László párizsi nagykövet, s ezzel jelképesen megnyitotta a Franciaország területén működő kilencedik magyar tiszteletbeli konzulátust, amelyet a régóta kitűnő magyar kapcsolatokkal rendelkező Pascal Besson, a nimes-i szakközépiskola igazgatója vezet.

A Helytállásért elismeréssel tüntette ki posztumusz az 1989-ben elhunyt Esterházy Pált a budapesti Holokauszt Emlékközpont és az Igaz Emberekért Társaság pénteken az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). Az oklevelet Ottrubay István, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója vette át a kismartoni Esterházy-kastélyban rendezett ünnepség keretében Szita Szabolcstól, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójától és Deme Pétertől, az Igaz Emberekért Társaság elnökétől. 1944-ben az akkor Budapesten élő Esterházy Pál többeknek menedéket nyújtott, a tomboló nyilasterrort elítélte és ellene cselekedett – emelte ki Szita Szabolcs.

A magyar oktatás és kultúra érték, ezért természetes kötelezettségünk a határon túl élő magyaroknak és intézményeiknek a támogatása, hogy a kárpátaljai magyar fiatalok is megtarthassák nemzeti identitásukat, s abban soha ne bizonytalanodjanak el – jelentette ki Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke pénteken Ungváron, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) magyar tannyelvű humán- és természettudományi karának diplomaátadó ünnepségén. Szili Katalin fontosnak nevezte, hogy a globalizálódó világban az UNE által nyújtott magyar anyanyelvű oktatás elősegíti a szülőföldön maradást.

A romák fokozott sebezhetőségére, az emberkereskedelem elleni uniós irányelv nemzeti jogrendekbe való átültetésének szükségességére, valamint a tagállamok előtt álló további kihívásokra hívta fel a figyelmet Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Brüsszelben, az EU emberkereskedelem elleni civil társadalmi platformjának nyitóülésén. A platform mintegy száz uniós és horvátországi civil szervezet, valamint az uniós intézmények képviselőinek részvételével alakult meg, Cecilia Malmström belügyi EU-biztos szervezésében.

Az alaptörvény legutóbbi, negyedik módosítása megerősít egy olyan állapotot, amelyben a parlament felülvizsgálhatja az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmány felett őrködő tevékenységét, az Ab így nem az alaptörvény legfőbb őre többé – vélekedett Sólyom László egy osztrák napilapban pénteken megjelent írásában. A Die Presse című lapban közölt cikkben a volt köztársasági elnök, az Ab korábbi elnöke annak a nézetének adott hangot, hogy a 2010-es választások után a kormánypártoknak az igazságügyi rendszert és az Ab-t érintő jogszabály-módosításaival elkezdett távolodni egymástól a politikai és az alkotmányban lefektetett jogi rendszer. Emellett “kezdetét vette az alkotmány napi politikai célok érdekében való felhasználása” – írta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.