Újjáalakult a Vidám Színpad

A korábbi évek utazó színházi működése után újra állandó játszóhelyen működik a Vidám Színpad az óbudai Eurocenterben – közölte Straub Dezső igazgató csütörtökön az MTI-vel.

 

 

A közlemény szerint a továbbiakban is vidám darabokat kívánnak játszani shakespeare-i színvonalon. Egyrészt a Vidám Színpad régi sikerdarabjait újítják fel, másrészt új darabokat keresnek. Az előbbiekre példaként az igazgató az Elvámolt nászéjszaka és a Négy férfi gatyában című darabokat, az új művekre Louis Velle Szenteltvíz és kokain című darabját említette. Ősztől pedig új műsorral várják a közönséget.

A társulat tagja lesz Böröndi Tamás, Csala Zsuzsa, Forgács Gábor, Harsányi Gábor, Lorán Lenke, Nyertes Zsuzsa, Rátonyi Hajnal, Sáfár Anikó, Verebély Iván, Beleznay Endre, Farkasházy Réka, Fodor Zsóka, Gregor Bernadett, Oszter Alexandra és Várkonyi András.

A közlemény felidézi, hogy a 2003-ban “a fővárosi önkormányzat által megszüntetett”, és most újjáalakult Vidám Színpadon szeretnék megőrizni a szellemiséget és a közönséggel való kapcsolatot.

2003-ban a főváros – mint fenntartó – menesztette a Vidám Színpad akkori igazgatóját, Bóka Lászlót, egy évre válságkezelő vezetőt nevezett ki, és a közhasznú társaságként működő szervezet több tízmillió forintos adósságának, veszteségének rendezéséről döntött. A rendkívüli felmondást mások mellett mérleghiánnyal, a 35 millió forintos tartozással és az üzleti terv megalapozatlanságával indokolták.

A válságkezelő igazgatóként 2003-ban kinevezett Puskás Tamást 2007-ben és 2011-ben újraválasztották a színház vezetőjének. 2008-ban a teátrum Centrál Színházra változtatta a nevét, mert kabarék helyett akkor már évek óta jellemzően Shakespeare, Goldoni és Csehov darabjait játszották.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.