Budaörs – Értékvédelmi támogatásra lehet pályázni

Budaörs Város Önkormányzata pályázat útján vissza nem térítendő támogatást nyújt a védett értékeket fenntartó tulajdonosoknak, hogy segítse fenntartási kötelezettségük teljesítését. A pályázat pontos feltételei:

 

 

 

Pályázati felhívás

 

HELYI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2013.

A Budaörs Város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 28/2004. (V.25.) sz. rendelete alapján a védett értékeket fenntartó tulajdonosok, fenntartási kötelezettségük teljesítésének elősegítése érdekében a Képviselő-testület által évente a költségvetésben meghatározott keretösszeg erejéig évente egyszer pályázat útján vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek és kaphatnak az önkormányzattól. A fenti célra az önkormányzat 2013. évi költségvetésében elkülönített keret bruttó 40 millió forint.

A támogatást kizárólag pályázat útján, a PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ-ban megfogalmazottak szerint lehet igénybe venni.

A támogatásra jogosult ingatlanokat a 28/2004. (V.25.) sz. rendelet melléklete tartalmazza.

Támogatott célként kiemelt helyen szerepelnek a külső megjelenés javítására, az eredeti állapot helyreállítására irányuló munkák, de természetesen nagyon fontos az ezeket megalapozó szigetelési, megerősítési, tetőjavítási, korszerűsítési, balesetveszély-elhárítási munkálatok segítése is.

A védettséggel járó jogokról és kötelezettségekről, a támogatás lehetőségeinek feltételeiről szóló rendeletek, a pályázat benyújtásához szükséges információk, nyomtatványok összességét, mint pályázati csomagot ingyenesen biztosítjuk az érdeklődők számára.

A pályázati anyag 2013. május 20-tól folyamatosan és ingyenesen átvehető a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (2040 Budaörs, Szabadság út 134.).

 

A pályázati anyag tartalmazza:

 

  • Pályázati Tájékoztatót,
  • Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének Budaörs Város építészeti örökségének helyi védelméről 28/2004. (V. 25.) rendeletét és mellékleteit,
  • Adatlapot,
  • Megállapodás-tervezetet,
  • Nyilatkozat és az ahhoz tartozó tájékoztató

 

A pályázatok benyújtása a támogatási keret felhasználásának jobb ütemezése érdekében – két ütemben meghatározott határidőhöz kötött.

Első benyújtási határidő 2013. július 1. 18 óra,

Második benyújtási határidő 2013. október 1. 16 óra.

A pályázatokat fenti időpontokig kell beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájához.

A nyertes pályázókat a Főépítészi Iroda írásban értesíti.

Hiányosan benyújtott pályázatok esetében egyszeri hiánypótlásra van lehetőség, a hiánypótlási felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a helyi védelem körébe tartozó épületeken, építményeken, épületrészeken külső, vagy belső felújítási, átalakítási, bővítési, bontási munkát, továbbá olyan beavatkozást, mely az épület megjelenésére bármilyen hatással van, a szükséges eljárásokat le kell folytatni, támogatás csak engedélyezett munkára adható! Kérjük a pályázat kivételénél, benyújtásának tervezésénél ennek az átfutási idejét szíveskedjenek figyelembe venni.

 

Csík Edina
Budaörs Város főépítésze

Forrás, további információ: budaors.hu

http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=179745#MIDDLE

 

facebook:

1 Komment

  1. […] fenntartó tulajdonosoknak, hogy segítse fenntartási kötelezettségük teljesítését. A pályázatról itt találnak részleteket! var addedComment = function(response) { //console.log('fbComments: Caught added comment'); […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.