20 ezer “érdeklődőt” vonzott a dekoltázsos termékfotó

A képen látható lány dekoltázsa több vevőt vonzott az ebay-en, mint valaha is képzelte volna a hirdető.

 

 

Mindezt, persze annak a marketingötletnek köszönhetően, hogy semmi nem tudna eladni jobban egy autómotort mint egy “nagyvonalú” dekoltázs.

Lee Payne, 21 éves fiatalember néhány hónappal korábban készítette a fényképet, amin a nagy mellekkel megáldott fiatal lány a kezében tart egy autómotort. Nem is gondolt rá akkoriban, hogy felhasználja.

Ám amikor feltette a netre a fényképet a motor meghirdetésekor, szinte rögtön 20 ezer látogatót vonzott vele. Kettek közülük tévedésből meg is vették a motort…

A The Sun újságnak adott interjújában az egyik angliai autószervizben dolgozó fiatalember azt mondta, hogy “éppen takarítottam mikor eldöntöttem, hogy az ebay-en fogom megpróbálni eladni a motort. Megtaláltam a pár hónapja készített fotót és gondoltam, szórakozok egy kicsit. Meglepődve tapasztaltam kicsit később, hogy már hatszázan kattantak rá a hirdetésemre.”

A hirdetés akkor vált igazán népszerűvé, amikor az egyik Facebook-os oldal megosztotta a képet. Innentől kezdve Lee-t sokan megkeresték, például többen a melltartót szerették volna megvásárolni: “több bizarr üzenetet kaptam. Érdeklődtek a melltartó méretéről. Mások azt kérdezték, hogy igaziak-e a mellek vagy operáltak.”

Sajnálatos módon, a nagy érdeklődésből nem lett bevétele, mert Lee a “vásárlás azonnal” opciót jelölte be, és aki ezt választotta csak tévedésből klikkelt.

Lee azt mondja, hogy naponta több száz üzenetet és telefonhívást kap, de eddig még senki nem akarta igazán komolyan megvenni a motort.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.