MSZP: továbbra is alkalmas Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak?

Írásbeli kérdést tett fel az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megtudja, a kormányfő szerint továbbra is alkalmas-e Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak – közölte Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-vel.

 

 

Televíziós felvétel tanúsítja – írta közleményében az ellenzéki politikus -, hogy Kerényi Imre egy nyilvános rendezvényen annak a reményének adott hangot, hogy a Nemzeti Színház az új igazgatóval az élen “nem a buzikról fog szólni”. Emellett a miniszterelnöki megbízott az új médiairányítás érdemének nevezte, hogy “olyan médiarendszert alkotott, ami az egyszer s mindenkori kormány rendelkezésére áll”, továbbá elmondta, hogy szíve szerint megvonna minden támogatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől – idézte a rendező szavait Lendvai Ildikó.

Megjegyezte: Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottként havi 600 ezer forint és gépkocsihasználat fejében azt a feladatot kapta, hogy megalapozza a tudatos nemzeti közjogi gondolkodást, őrizze és fejlessze a kulturális értékeket.

Mindezek alapján az MSZP képviselője egyebek mellett azt kérdezte Orbán Viktortól: miféle közjogi gondolkodást alapoz meg az, aki szerint “buzizással” lehet a művészi teljesítményt minősíteni, és a sokszínűség helyett a médiának a kormányt kell szolgálnia? “Hogyan védi a kultúra értékeit, aki az idézett módon gyaláz meg kulturális műhelyeket?” – tette fel a kérdést Lendvai Ildikó, hozzátéve, hogy a választ 15 napon belül kell megkapniuk.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.