Kihívás Napja 2013 – Több mint 57 millió sportos perc

Éjféltől egészen este kilenc óráig összesen 57 millió 230 ezer 325 sporttal eltöltött percet “produkáltak” a magyarok a Kihívás Napján.

 

 

A szervezők tájékoztatása szerint ezzel sikerült túlteljesíteni a 50 milliós célt.

A Kihívás Napján falvak és városok versenyeztek – lélekszámtól függően – hét kategóriában a “Magyarország legsportosabb települése” címért. A címeket Hernádszentandrás, Nagynyárád, Szank, Nyíradony, Gyomaendrőd, Szekszárd és Budapest IV. kerülete gyűjtött be.

Budapesten jó hangulatú futásban vett részt az U19-es férfi kézilabda-válogatott. A Városligetben megrendezett eseményen a vb-re készülő csapat tagjai a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségével, azaz az Élménykülönítményesekkel futottak együtt. A városligeti futáson ott volt Erik Wijmeersch belga futóklasszis, aki fedettpályán (200 méteren) Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet.

Szegeden a Maty-éri kajak-kenu pályán Kanyó Dénes világbajnok vezérletével uszonyosúszók úsztak együtt Vajda Attila, olimpiai bajnok kenus katamaránjával. Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke Debrecenben több programon is részt vett. A sportvezető többek között tornát vezényelt nyugdíjasoknak, majd közös gyalogoláson is részt vett, valamint az egyetemen előadást is tartott a sportszervező szakos hallgatóknak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.