A szentszéki szóvivő cáfolja, hogy Ferenc pápa ördögöt űzött volna

Federico Lombardi szentszéki szóvivő kedden cáfolta a TV2000 csatornán, az olasz katolikus püspöki kar televízióadóján közölt hírt, miszerint Ferenc pápa ördögűzést hajtott volna végre.

 

 

Bocsánatot kért a “csak félig igaz hír” közléséért Dino Boffo a TV2000 főszerkesztője is. Boffo közleményben hangoztatta, hogy rosszul értelmezte Ferenc pápa “rendkívüli” imáját.

Boffo magyarázata Lombardi kijelentéseit követték. A szentszéki szóvivő szerint nem történt más, mint az, hogy az egyházfő egy beteg és szenvedő emberrel imádkozott, ahogyan gyakran szokta tenni.

A TV2000 a pápa által a Szent Péter téren vasárnap bemutatott misén készült felvételeket sugározta. A mise után a pápa egy kerekesszéken ülő fiatalemberrel találkozott: az egyházfő a férfi homlokára helyezte a kezét és néma imát mondott. A felvételen az látszott, hogy a pápa mélyen koncentrál. A televízióadó a Vade retro (Távozz tőlem Sátán) címet adta a képeknek.

Gabriele Amorth, az egyházban ördögűzőként ismert olasz pap a felvételek alapján úgy nyilatkozott, hogy Ferenc pápa ördögűzést hajtott végre.
http://video.repubblica.it/dossier/il-nuovo-papa/papa-francesco-e-il-presunto-esorcismo-boffo-chiede-scusa/128972/127475

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.