Cannes 2013 – Justin Timberlake a Coen testvérek zenés filmjében

Justin Timberlake popsztár-filmszínész játssza az egyik főszerepet a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című zenés filmjében, amelyet vasárnap mutattak be a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában.

 

A háromszoros Arany Pálma-díjas Joel és Ethan Coen ezúttal egy nosztalgikus és humorral teli filmet forgatott gyerekkoruk helyszínén, a New York-i Greenwich Village-ben. A történet 1961-ben, a folkzene hajnalán, Bob Dylan és a későbbi világsztárok feltűnése előtt játszódik.

Az egyik főhőst, az életben mindent elrontó, de szakmailag már tökéletes és kompromisszumokra nem hajlandó folkénekest, Llewyn Davist, a Robin Hood főszerepében megismert 33 éves Oscar Isaac alakítja, a popzenészként a folkkal éppen próbálkozó, filmbéli barátját pedig Justin Timberlake.

A film igazi főszereplője azonban az amerikai folkzene, a színészek által élőben megszólaltatott számos korabeli számmal.

A film Llewyn Davis egy hetét meséli el New York és Chicago között, amely alatt gyakorlatilag minden barátjával, családtagjával és kollegájával összevész, miközben nincs hol laknia, ezért azon ismerősei kanapéján tölti az éjszakáit, akik még hajlandók befogadni őt.

“A sikerhez való viszonya egy kínszenvedés, ez érdekelt minket. Ez egy olyan fickó, aki nem jó pillanatban született. Egyáltalán nem karrierista, hű önmagához és a szakmai értékeihez, de közben önsorsrontó életet él” – mondta a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Ethan Coen, aki testvérével együtt többszörös Oscar-díjas rendező, és filmjeivel Cannes-ban is több díjat nyert.

Llewyn Davis a valóságban nem létezett, de a folkzene rajongójaként a rendezők több valóságos személyt is megidéznek a filmben, többek között Dave Von Ronk folkzenészt. A film valójában azt mutatja be, időnként teljesen dokumentalista elemekkel, hogy a Greenwich Village milyen is volt a folkzene igazi világsztárjainak megjelenése előtt. Eközben a Coen testvérek filmjeiből jól ismert abszurd humor jellemzi valamennyi szereplőt és az egész alkotást.

Justin Timberlake a szerepe megformálása kapcsán a sajtótájékoztatón arra emlékezetett, hogy Tennessee-ben, a blues és a country hazájában nőtt fel, ahol nagyapjától tanult gitározni. Azt is elmondta, hogy Llewyn Davishez hasonlóan ő sem fogad el semmilyen kompromisszumot a zenéjében.

 

 

 

Thomas Vinterberg dán rendező kapta a legjobb filmtervnek járó EU-díjat

Thomas Vinterberg dán filmrendező vehette át vasárnap a 66. cannes-i filmfesztiválon a MEDIA-díjat, amellyel a legjobbnak ítélt, uniós támogatásra jogosult filmtervet jutalmazza az Európai Bizottság.

A díjat az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos, Andrulla Vasziliu nyújtotta át Thomas Vinterbergnek a Fesztiválpalotában, a rendező 44. születésnapján.

Vinterberg a társ-forgatókönyvíróval, Tobias Lindholmmal és a producerrel, Sisse Graummal (Zentropa) osztozik a díjon, amelyet a Kollektivet (A kommuna) című új projektjükkel érdemeltek ki. A történet, amelynek megfilmesítésére a tervek szerint jövőre kerül sor, az 1970-es években játszódik, és egy dán kommuna életét mutatja be.

A díjat minden évben az Európai Unió MEDIA programja által támogatott legjobb filmterv kapja, a pályázatra ezres nagyságrendben érkeznek a projektek.

“A díjat teljes mértékben megérdemelten nyerte el Európa egyik legizgalmasabb rendezői tehetsége. Thomas filmjei sohasem szokványosak: mind gondolkodásra késztetnek, és remekül játszó színészekkel, gyönyörűen mesélik el a történetet. Thomas nem fél kockázatot vállalni. Világsikernek örvendő alkotása, A vadászat után mindannyian türelmetlenül várjuk, hogy új filmje megjelenjen a mozivásznakon” – jelentette ki az Európai Bizottság közleménye szerint Vasziliu biztos.

Thomas Vinterberg, aki a második legjelentősebb szekció, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatás zsűrielnöki tisztét tölti be az idei fesztiválon, 1998-ban vált világszerte ismertté Születésnap című filmjével, amellyel számos díjat nyert, köztük a zsűri díját Cannes-ban. Legutóbbi alkotása, A vadászat, amelynek fejlesztéséhez és forgalmazásához a MEDIA program 100 ezer euróval járult hozzá, szintén jelentős sikert aratott, a film főszereplője, Mads Mikkelsen pedig színészi játékáért tavaly megkapta a legjobb férfi alakítás díját Cannes-ban.

Az Európai Unió MEDIA programja a 2014-2020-as költségvetési időszakban várhatóan 1,3 milliárd euróval járul hozzá az európai filmgyártáshoz, ami 9 százalékos emelkedést jelent a megelőző költségvetési időszakhoz képest. Az idei cannes-i fesztivál különböző szekcióiba összesen 13 olyan európai filmet válogattak be, amelynek finanszírozását az uniós program támogatta. Közülük hét az Arany Pálmáért folyó hivatalos versenyprogramban is szerepel, például a tavalyi MEDIA-díjas filmprojekt, az iráni Aszgar Farhadi rendező Le Passé (A múlt) című alkotása, amely a negyedik versenynap után a kritikusok ranglistájának élén áll.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.