Összeomlott egy épület Bukarest turistaközpontjában

Bukarest leglátogatottabb turistaközpontjában összeomlott szerdán egy épület, senki nem sérült meg.

 

 

Az ingatlan már régóta romos, senki nem lakott benne. A rendőrség információi szerint szerencsére nem egyszerre omlott össze, hanem előbb a homlokzatról kezdtek nagyobb kődarabok lehullni, így az ott dolgozó munkásoknak volt idejük kimenekülni, és a hatóságok idejében elkerítették a környéket.

Bukarest történelmi központjában – amelyet Lipscani néven is emlegetnek – régebben kereskedők laktak, és a város egyik legforgalmasabb kereskedelmi gócpontja volt.

A kommunizmus kezdetén államosították az épületeket, majd a Nicolae Ceausescu idején végrehajtott újjáépítési tervek nyomán a negyed egy részét felszámolták, mára mintegy tíz utcányira zsugorodott.

A megmaradt épületek között azonban impozáns paloták is vannak, amelyek felidézik az egykori belváros pompáját, ott található egyebek között a Román Nemzeti Bank jelenlegi és a Román Nemzeti Könyvtár egykori főépülete.

A bukaresti főpolgármesteri hivatal bő tíz éve próbálja újjáéleszteni ezt a belvárosi részt, ami részben sikerült is. Egyes épületeket felújítottak, számos kocsma, szórakozóhely nyílt. Mintegy két éve a Lipscani Bukarest legkeresettebb éjszakai szórakozóhelyévé vált, ahol főleg a hét végén hemzsegnek az egyetemisták és a turisták.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.