A nők immunrendszere lassabban öregszik egy tanulmány szerint

A nők azért élnek hosszabb ideig, mint a férfiak, mert immunrendszerük lassabban öregszik – derítette ki egy japán tudósok által publikált tanulmány.

 

Amint az idők során az immunrendszer egyre gyengül, a férfiak egyre fogékonyabbak lesznek a betegségekre, ami megrövidíti életkilátásaikat. Az immunfunkció ellenőrzése jelzést adhat az ember valódi biológiai koráról – ismertette az Immunity & Ageing című folyóiratban megjelent tanulmányt szerdán a BBC hírszolgálatának honlapja.

Az immunrendszer védi meg a szervezetet a ráktól és a fertőzésektől, ugyanakkor ha működésében zavar áll be, maga is megbetegedést okozhat.

A japán kutatók annak jártak utána: vajon az immunrendszerben a korosodás következtében bekövetkező változások felelőssé tehetők-e azért, hogy a nők életkilátásai hosszabbak, mint a férfiaké.

A Tokiói Orvosi és Fogorvosi Egyetem tudósai, Hirokava Kacuiku professzor vezetésével 356 egészséges, 20-90 éves férfi és nő vérmintáit elemezték. Megmérték a fehér vérsejtek és az immunválaszban szerepet kapó citokinek mennyiségét. Ahogy azt a korábbi tanulmányok is bizonyították, az életkor növekedésével mindkét nem esetében csökken a fehér vérsejtek száma.

A figyelmesebb vizsgálat azonban kiderítette, hogy az immunrendszer szempontjából két kulcsfontosságú komponensben – a fertőzéstől védő T-sejtek és az antitesteket termelő B-sejtek tekintetében – különbség található férfiak és nők között.

A T- és B-sejtes limfociták aránya gyorsabban csökken a férfiakban, és az idő előrehaladtával a férfiak esetében két citokin szintje is nagyobb visszaesést mutat.

Az immunrendszer fertőzésekkel szembeszálló kétféle sejtje, – a CD4 T-sejtek és a “természetes gyilkos”-sejtek – száma az öregedéssel növekedést mutat, ugyanakkor a nőknél jobban nő az arányuk, mint a férfiaknál.

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy egy személy immunológiai paraméterei jelezhetik valódi biológiai korát. Egyúttal a vizsgálat eredményeként kijelentették: “az, hogy az immunológiai paraméterek hanyatlása lassabb a nőkben, mint a férfiakban, konzisztens azzal a ténnyel, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak”.

Tom Kirkwood professzor, a Newcastle Egyetem szakértője ugyanakkor rámutatott, hogy a japán kutatás eredménye értékes ugyan, de nem igazán meglepő. Mint monda: a nők immunrendszerének lassabb öregedése inkább azzal függ össze, hogy általában lassabban öregszik a szervezetük.
http://www.bbc.co.uk/news/health-22528388

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.