Csütörtökön indul útnak a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúra

Csütörtökön indul négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra és szentmisére a budapesti Nyugati pályaudvarról. Az utazás fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke pedig Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára. A csíksomlyói szombati szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatja be.

 

 

Az ősi magyar Mária-kegyhelyek egyikénél, a máriaradnai kegytemplomnál szentmisén vesznek részt csütörtökön a Misszió Tours zarándokjai. Miután megérkeznek Székelyföldre, Gyergyószentmiklóson köszöntik őket a vasútállomáson.

Pénteken a különvonat csaknem 800 utasa felkeresi Csíkszentdomokost, Márton Áron püspök szülőfaluját, Csíkkarcfalvát, ahol láthatják a középkori parasztvárat, és Madéfalvát, amely az 1764-es székely felkelés leverésének emlékművéről nevezetes. Gyimesfelsőloktól csángó gimnazisták csatlakoznak a zarándoklathoz.

A gyimesbükki vasútállomáson ünnepélyesen fogadják az érkezőket, akik megtekintik az egykori történelmi Magyarország határán álló 30. számú vasúti őrházat és a Rákóczi-vár romjait. A kontumáci kápolnánál Tamás József gyulafehérvári segédpüspök mutat be szabadtéri szentmisét.

Szombaton a pünkösdi csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok, miután Csíkszeredán a kegytemplomnál felkeresték a ferencesek által évszázadok óta őrzött “csodatevő” Boldogasszony-szobrot. Az idei búcsút a Lukács evangéliumából származó “Boldog vagy, mert hittél!” jelmondattal hirdették meg a ferencesek. A csíksomlyói hegynyeregbe több százezres zarándoksereget várnak a fogadalmi búcsúra és az ünnepi szentmisére.

Vasárnap Gyergyószentmiklós főterén pünkösdi szabadtéri szentmisével zárul a székelyföldi zarándoklat. A vonaton hazafelé közös ima és éneklés is lesz. A zarándoklat lelki vezetője Burbela Gergely verbita tartományfőnök, Görbe László piarista és Tímár Asztrik ferences szerzetes.

Csíksomlyón, az ősi Mária-kegyhelyen 1567 óta gyűlnek össze minden év a pünkösd előtti szombaton a székelyek és csángók, hogy teljesítsék őseik fogadalmát: szentmisével köszönik meg Szűz Máriának, hogy hitük szerint megsegítette őket a protestáns János Zsigmond erdélyi fejedelem ellen vívott csatában, amelynek kimenetelétől függött, hogy megőrizhetik-e katolikus vallásukat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.