Éhesen nem bölcs dolog bevásárolni menni

Éhesen nem okos dolog élelmiszereket vásárolni, mert egyrészt minden kívánatosabbnak tűnik, másrészt erősebb a hajlam a kalóriában gazdagabb termékek megvételére.

 

A megállapításra brit kutatók jutottak azután, hogy 68 önkéntest laboratóriumban teszteltek. Megkérték őket, hogy öt órán át ne egyenek semmit, utána pedig a csapat felét jóllakatták, a másik felét meg éhesen hagyták és mindenkit “elküldtek” bevásárolni. A vásárláshoz nem kellett elmenniük, netboltokból vehettek ennivalót. A kiéhezettek átlagosan 5,7 kalóriadús terméket vásároltak, míg a nem éhesek csak 3,9-et.

A második kísérletben már valódi élelmiszerboltban vásároltattak be 82 alannyal különböző időben. Akik délután egy és négy óra között – azaz nem sokkal ebéd után – mentek, átlagosan 8 kalóriában gazdag portékával léptek ki az üzlet ajtaján. Akik délután 4 és este 7 között, azaz nagy valószínűséggel éhesebben tértek be a boltba, 11 “laktatóbb” terméket vettek – ismertette a Cornelli Egyetem tanulmányát a The Daily Mail című brit lap.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.