Múzeumok majálisa – Száz múzeum mutatkozik be a hétvégén

Az idén is megrendezi a Múzeumok majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM): szombaton és vasárnap csaknem 100 közgyűjtemény mutatkozik be a Múzeumkertben, ahol koncerteket, tárlatvezetéseket, interaktív játékokat is tartanak.

 

 

A rendezvény megújult külsővel és tartalommal, bővebb programkínálattal várja a látogatókat. Célja, hogy felhívja a figyelmet a múzeumok társadalmi hasznosságára, megmutassa, hogy a múzeumok nemcsak szórakoztatnak, de a tudomány és a művészet szeretetére is nevelnek – hangzott el az eseményt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

“A múzeum a jelenről és a jövőről beszél a múlt segítségével” – mondta Csorba László, a MNM főigazgatója. Hozzátette: amikor a modern múzeum szórakoztat, azt is mindig tudományos alapon teszi, ez különbözteti meg a szórakoztatás egyéb fajtáitól. “A Múzeumok majálisa is azért más, mert itt közben a tudomány muzsikál a háttérben” – fogalmazott. A tudás, amelyet évszázadok nemzedékei halmoztak fel, a tárgyakban rejlő kincs az, ami a múzeumokban megjelenik. A múzeumok majálisának az a feladata, hogy ezt a kincset hozza közel mindenkihez – fogalmazott.

Cseri Miklós, az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke felidézte: 1977 óta rendezi meg a szervezet a múzeumi világnapot. “Fontos, hogy a múzeumok a gyorsan változó világban képesek legyenek új feladatokkal szembesülni, és alkotó közösségeik révén a társadalmi felelősségvállalás, megújulás programjában is részt vállalni” – hangsúlyozta.

Császtvay Tünde, a MNM főigazgató-helyettese kiemelte: egyedülálló esemény, hogy egy ország múzeumai összegyűljenek és egy helyszínen mutatják meg a látogatóknak, hogy a mostani kihívásoknak is képesek megfelelni, és akár egy új célcsoport, a fiatal generáció felé is nyitni. Szólt arról, hogy RE:19/19:RE elnevezéssel a 19. századról való gondolkodásra kérték az eseményen résztvevő múzeumokat.

A közgyűjtemények várják azokat, akik szeretnének megismerkedni programjaikkal, kiállításaikkal, a régészeti ásatások titkaival, a múzeumi biztonságtechnika fejlődésével, a fegyverek és a párbajok történetével, részt vennének (kocsma)kvízben, rap showban, benéznének a Mobil Planetáriumba. A színpadon és a múzeum Pollack Termében hangsúlyosabb szerepet kap a szakma, máshol tudományos, ismeretterjesztő programokat, különleges tárlatvezetéseket, komolyzenei hangversenyeket élvezhet a közönség.

Hagyományosan ezen a hétvégén adják át a múzeumi szakma rangos elismeréseit, Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat is. Deme Péter, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület ügyvezető elnöke elmondta: az elismeréseket szombaton 14 órakor vehetik át a díjazottak, majd az intézmények vezetőivel beszélgetésen is részt vehetnek az érdeklődők.

A Múzeumok majálisa védnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, állandó védnöke pedig Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere. A részletes program a http://www.facebook.com/nemzetimuzeum és a www.muzeumokmajalisa.hu oldalon található meg.

A május 18-i múzeumi világnaphoz kapcsolódó eseményen a közgyűjtemények bemutatkozása mellett fellép Jamie Winchester, a Szekeres & Barbaró Wurlitzer Band és Akkezdet Phiai is.

 

 

 

A BKV is részt vesz Múzeumok majálisán

A 19. századi Budapest kialakuló közösségi közlekedését mutatja be a BKV a Múzeumok majálisán a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

Szombaton és vasárnap a Múzeumok majálisa központilag kijelölt tematikájához – RE:19/19:RE, azaz a kreatív 19. század – és intézményük profiljához igazodva tablós kiállítással mutatják be a “budapesti elsőket”, azaz a korszak közlekedési újdonságait, nemzetközi viszonylatban is úttörőnek számító járműveit, elindulásuk rövid történetét – tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ.

Feladatlapok segítségével tesztelhetik a látogatók közlekedéstörténeti ismereteiket, és a szervezők kézműves foglalkozással is készülnek a legkisebbek számára.

A BKV múzeumain kívül a Múzeumkertben több mint 100 múzeum, koncertek, táncbemutatók, kézműves foglalkozások és vásár, valamint gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A belépés a rendezvényre ingyenes.

 

 

 

Épületséták az IMM-ben

A hétvégi Múzeumok Majálisához kapcsolódva különleges épületsétákkal várja a látogatókat az Iparművészeti Múzeum (IMM).

Az Üllői úti Lechner-palota rekonstrukciójának tervezői – Vikár András, Gál Árpád, Bencsik Tamás és Hartmann Gergely – A jövő ígérete címmel tartanak vezetést, melyek a Magyar Nemzeti Múzeum kertjéből, az IMM sátrától indulnak szombaton 10.30-kor, 13.45-kor és 16 órakor – közölte az MTI-vel csütörtökön az intézmény.

Az egyes kirándulások a múzeum rekonstrukciós engedélyezési tervének különböző aspektusait mutatják be, de az épületben tett séta során megismerhetők a tervbe vett építészeti, muzeológiai változtatások és a műemléki helyreállítás részletei is. A bejárásokra az IMM pénztárában váltható jegy a túrák végén – olvasható a közleményben.

Szombaton 13 órától a Nemzeti Múzeum Pollack-termében Takács Imre, az IMM főigazgatója és Vikár András mutatja be az Iparművészeti Múzeum főépületének megújulási tervét.

Az IMM és kiállítóhelyei – a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum és a Nagytétényi Kastélymúzeum – közös sátrukban idén is számos programmal készülnek a Múzeumok Majálisára.

Szombaton és vasárnap csaknem 100 közgyűjtemény mutatkozik be a Múzeumkertben felállított sátrakban, az ingyenes fesztivál emellett koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív játékokkal várja a közönséget.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.