Tolvajt keresnek – Rendőrségi hírek

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen.

 

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2013. január 10-én, 18 óra körüli időben Budaörs egyik bevásárlóközpontjának parkolójában álló, nyitott autóból – miközben a sértett a csomagtartóba pakolt – eltulajdonított egy táskát, benne a sértett személyes tárgyaival, okirataival, bankkártyájával, valamint készpénzzel.

Ezt követően az ismeretlen személy a táskában lévő bankkártyával készpénzt kísérelt meg felvenni egy székesfehérvári bankautomatából.

Az automatánál a gyanúsítottról fényképfelvétel készült.

 

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy érdemleges adattal, információval rendelkezik a bűncselekményről, az hívja a 06-23/505-400-as telefonszámot vagy tegyen bejelentést a telefontanú 06-80-555-111 ingyenesen hívható telefonszámán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

 

 

Kerítésnek, autónak, ház falának ütközött

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztás vétség megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Közlekedési baleset történt 2013. május 8-án 03 óra 40 perc körüli időben a Nagykovácsi, Kossuth Lajos utcában.

Egy személyautó közlekedett a településen Budapest felé, amikor eddig ismeretlen okból és körülmények között egy útkanyarulatban letért az útról, árokba hajtott, majd több ház kerítésének, egy út mellett parkoló autónak, végül egy ház falának ütközve állt meg.

A baleset után a járművezető a helyszínt elhagyta. Az autóban a vezetőn kívül két személy utazott, őket a mentők kórházba szállították.

A jármű vezetője egy 35 éves budapesti férfi május 08-án, a délutáni órákban jelentkezett a Budaörsi Rendőrkapitányságon.

Az ügyben a további eljárást szakértők bevonásával folytatja a Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.