Lehet szavazni Európa legszebb bélyegére

Augusztus végéig szavazhatnak az érdeklődők Európa legszebb bélyegére, a versenyen Magyarország csomagszállítóval és postás furgonnal indul.

 

 

Az európai postákat tömörítő PostEurop minden évben lehetőséget kínál tagjainak arra, hogy közös témakörben EUROPA bélyeget állítsanak ki, a verseny idei témája a postai furgonok volt – közölte az MTI-vel csütörtökön a Magyar Post Zrt.

Magyarország a Vidák Zsolt grafikusművész által tervezett címletekkel pályázik, amelyek az 1914-ben készült Csonka-féle csomagszállító mellett egy Ford postás furgont ábrázolnak. A kisívből nyolcvanezer példány készül.

Az Európa legszebb bélyegének járó díjakat szakmai zsűri, illetve a közönségszavazatok döntése alapján osztja ki a szervezet. A 2003 óta évente tartott versenyen eddig négy alkalommal, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben a Magyar Posta bélyegújdonsága nyerte el a kitüntető címet.

A bélyegre a www.posteurop.org/europa2013 honlapon voksolhat a közönség.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.