Ne dőljön be! – Tízmilliós bírság egy fogyasztói csoportot szervező vállalkozásnak

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Hold Financial Kft.-re, amely fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozik.

 

 

A GVH keddi közleménye szerint a Hold Financial Kft. 2011. november 24. és 2012. június 26. között a nyomtatott sajtóban, internetes honlapján és kirakati plakátokon népszerűsítette a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos tevékenységét.

A versenyhivatal vizsgálata egyebek mellett megállapította: a vizsgált hirdetésekből nem derült ki egyértelműen, hogy a vállalkozás kizárólag fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozik, és a kínált konstrukcióban nem nyújt kölcsönt.

Az eljárás során a GVH többek között azt vizsgálta, hogy a reklámokkal megcélzott fogyasztók a tájékoztatások alapján tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció lényeges elemeivel. A közleményben a hivatal kiemeli: a hirdetésekkel megcélzott fogyasztók jellemzően pénzügyi nehézségekkel küzdenek, a pénzügyi intézmények banki, pénzügyi szolgáltatásából nem részesülnek, valamint jövedelmük, életkoruk alapján kiszorulnak a banki hitelezés köréből. Ezek a fogyasztók az átlagosnál kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb helyzetben vannak, így különösen érzékenyen reagálnak a hitelezéssel kapcsolatos lehetőségeket felvázoló reklámokra.

A reklámok nem adtak egyértelmű információkat a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, például arról, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy az adott hónapban ki juthat vásárlói joghoz, és arról a körülményről, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a vizsgált reklámokban megjelenő tájékoztatásaival fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 10 millió 334 ezer forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírságösszeg meghatározásánál a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő hirdetések, reklámok közzététele időben elhúzódott, valamint az átlagosnál sérülékenyebb fogyasztók  széles körét elérő lapokban nagyfokú intenzitással jelentek meg.

A GVH vizsgálta ezenkívül a vállalkozás szerződéskötés során nyújtott tájékoztatásait is, azonban a beszerzett információk alapján ezen körülményt illetően a vizsgálatot megszüntette.

Az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha megismerhető belőle a konstrukció egyedisége – hívja fel a figyelmet a GVH. Szintén jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a használt szavak és kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján egy lényeges tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással azonosítható.

A fogyasztói csoportokról bővebb információk megtalálhatóak a GVH által üzemeltetett www.nedoljonbe.hu honlapon – olvasható a közleményben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.