Japán miniatűr faragványokat mutat be egy budapesti kiállítás

Tizenegy magyar műgyűjtő kollekciójából 180 japán miniatűr fa- és kőfaragványt, más néven necukét mutatnak be azon a kiállításon, amely szerdától látható a Moró Antikban Budapesten.

 

 

A tárlat anyagának nagy része a 18. század végéről és a 19. századból való, de bemutatnak néhány kortárs alkotást is. Az apró méretű necuke szobrok nagyon változatosak, vannak köztük ember- és állatfigurák, valamint mitológiai és történelmi alakokat megjelenítő szobrocskák is – mondta el Moró Csaba, a kereskedés egyik vezetője az MTI-nek.

Hozzátette, hogy a necukék fából vagy csontból készültek, ritkán pácolják őket, a szobrocskák anyaga adja a tárgyak színét. A miniatűr faragvány eredetileg egy olyan eszköz volt, amelyet különböző tárgyak felfüggesztésére használták. “Egy olyan gombszerűség tulajdonképpen, amelyet elkezdtek a japánok dekorálni és ebből nőtte ki magát a nagyon közkedvelt és jól dokumentálható műtárgycsoport, a necuke” – hangsúlyozta.

A kiállított faragványok legnagyobb részét japánok készítették. A 19. századi japán alkotók közül Moró Csaba kiemelte Tomotadát, akitől többek között egy ökröt megjelenítő necukét mutatnak be. Okatomo szintén állatokat ábrázol, tőle látható lesz például egy macskafigura, Maszanao alkotásaiból pedig többek között egy patkány és egy menyét necuke szerepel a tárlaton. A kortárs alkotók közül Bisutól egy rókafaragvány lesz látható.

Moró Csaba azt is elmondta, hogy tíz éve rendeztek először necuke kiállítást, mivel a galéria főként keleti tárgyakkal foglalkozik. “Az elmúlt tíz évben a gyűjtök annyi új anyagot gyűjtöttek össze, amit mindenképpen szerettünk volna megmutatni a közönségnek” – magyarázta. A tárlat május 25-ig tart nyitva.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.