A Transparency International szerint nincs miről tárgyalni a kormánnyal

A kormány elment a falig, nincs miről tárgyalni – jelentette ki a közérdekű adatokhoz való hozzáférés és az információs szabadságról szóló törvény kapcsán a Transparency International (TI) Magyarország jogi vezetője a korrupcióellenes civil szervezet sajtóbeszélgetésén, Budapesten kedden.

 

Ligeti Miklós cinikusnak és képmutatónak nevezte a trafikpályázat adatainak nyilvánosságát is érintő új rendelkezéseket. A választási eljárásról szóló törvény kapcsán azt emelte ki, hogy a jogszabály elméleti lehetőséget nyújt a határon túl leadott szavazatok esetében a visszaélésre.

“Nem számítunk csalásra, de nem elegáns, ha egy politikai erő saját preferenciái szerint alakítja a közjogi kereteket” – fűzte hozzá.

Alexa Noémi, a TI igazgatója a kampányfinanszírozás kapcsán úgy fogalmazott: ahogy eddig, úgy ezután is papíron miden rendben lesz, a valós folyamatok azonban botrányosan átláthatatlanok maradnak.

A nyomtatott sajtóban megjelenő politikai hirdetések szabályozása elfogadható, a megismerhető listaárakon alapul, ugyanez azonban érthetetlen módon nem vonatkozik az óriásplakátokra. A kereskedelmi médiában pedig tiltott a politikai reklám, ami sérti az esélyegyenlőséget – jelentette ki.

Alexa Noémi szerint a kampányidőszak 50 napra rövidítése és a legdrágább kampányeszközök egy részének tiltása miatt olcsóbb lesz a 2014-es kampány a korábbiaknál. Nehezményezte, hogy a pártoknak nem kell közzétenniük a kampánykiadásaikat, csupán az Állami Számvevőszék szokásos ellenőrzése várható.

A kormányzati és önkormányzati kampányolás tilalma is kikerült a szabályozásból, bár igaz, hogy ezt eddig sem nagyon tartották be – mondta.

Alexa Noémi szerint problémát jelent még a pártokhoz kötődő civil szervezetek kampányolásának teljes átláthatatlansága.

A TI vezetője elmondta, hogy a szervezet eddigi, elsősorban a politikai elittel párbeszédet kereső stratégiájáról átkerül a hangsúly a társadalom egyes nagyobb csoportjainak, elsősorban a fiataloknak és az üzleti szektornak a megszólítására. A TI mintegy tucatnyi munkatárssal működő magyarországi tagozata fesztiválokon, nyilvános rendezvényeken és oktatóprogramokon, tréningeken próbál tenni a korrupció visszaszorításáért és az átláthatóbb közszféráért.

A TI vezetése közölte, hogy rövidesen távozik a szervezet éléről Alexa Noémi, akinek az irányításával 2007-ben létrejött a nemzetközi korrupcióellenes civil szervezet magyarországi tagozata. Alexa Noémi utódjának kiválasztását szolgáló pályázati kiírás már megjelent.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.