Hollandia: Vilmos Sándor az új holland uralkodó

A 75 esztendős Beatrix holland királynő kedden Amszterdamban – 33 évi uralkodás után – aláírta azt az okmányt, amellyel lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor javára, és a 46 éves trónörökös ezzel Hollandia új uralkodójává vált.

 

 

Az ünnepélyes aláírási ceremónia a Dam téren álló királyi palotában zajlott le. Az új király, hitvesével, az argentin származású Máxima hercegnővel és a trónról leköszönt édesanyjával együtt ezután megjelent a palota erkélyén, és üdvözölte a lelkendező tömeget. Vilmos Sándor, mint fogalmazott, “a holland nép nevében” köszönetet mondott anyjának az elmúlt évtizedekért.

Később Máxima mellett a 9 éves Catharina-Amalia, az új holland királyi pár legidősebb gyermeke – a trón következő várományosa -, valamint Catharina-Amalia két húga, a 7 esztendős Alexia és a 6 éves Ariane hercegkisasszony is kiment az erkélyre, és onnan integetett.

A tér zsúfolásig megtelt. Az emberek nagy része az uralkodóház narancssárga színébe öltözött, ilyen színű, külön erre az alkalomra készített és árusított, korona formájú fejfedőt viselt, vagy narancsszínű zászlókat lengetett, illetve léggömböket emelt a magasba.

Magán a Dam téren – mondták illetékesek – csak 25 ezer ember fér el, ám a számítások szerint mintegy 800 ezren érkeztek Amszterdamba a királyi beiktatási ünnepségre. Szerte a városban hatalmas kivetítőket állítottak fel, amelyek segítségével figyelemmel lehet kísérni az összesen 14 órás eseménysorozat részleteit.

Az uralkodóváltást megelőző este Beatrix – aki a trónról történt lemondása után hercegnői címet visel – díszvacsorát adott a nemrég felújított Rijksmuseumban. A díszvacsorán számos külföldi uralkodóház képviselője, köztük több európai trónörökös is jelen volt. A holland nemzethez intézett királynői búcsúüzenetet – amelyben Beatrix megköszönte a támogatást, és fia uralkodói felkészültségét hangoztatta – egyenes adásban közvetítették a tv- és rádióállomások.

Az uralkodói tisztség kedd délelőtti ünnepélyes átvételét követően Vilmos Sándor délután az amszterdami Újtemplomban – a Nieuwe Kerkben – leteszi az államfői esküt, és csak ekkor válik alkotmányjogi értelemben is a holland állam tényleges fejévé – délutánig tehát “már király, de még nem államfő”, aminek azonban a gyakorlati jelentősége elhanyagolható. A holland uralkodó közjogi szerepe ugyanis csupán ceremoniális jellegű: egy évvel ezelőtt a parlament ezt a korábbinál is szűkebbre szabta, amikor előírta, hogy az uralkodót nem vonják be a kormányalakítási folyamatba, hanem csupán utólag tájékoztatják annak kimeneteléről.

Vilmos Sándor személyében 123 év után először lépett férfi a holland trónra: az eddigi utolsó király, III. Vilmos 1890-ben hunyt el. Az udvarban nyílt titoknak számít, hogy Vilmos Sándor nem fogadta lelkesen az uralkodói jogkörök megnyirbálását. Az új király egyébként fiatal korában – 2002-ben elhunyt apjának, Claus hercegnek a tanácsát megfogadva – nem csupán a történettudományokban, hanem a vízgazdálkodás terén is képezte magát, amely nagyon jól hasznosítható szaktudománynak számít a csatornák és gátak hazájában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.