Budaörsi Rendőrkapitányság – nyomozás betöréses lopás ügyében

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított kisebb értékre elkövetett betöréses lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt C. E. 15 éves és K. Zsolt 21 éves zsámbéki lakosok ellen.

 

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal férfi 2013. április 16-án a délutáni órákban Tökön egy hétvégi házat feltörtek és onnan különböző értéktárgyakat, főleg fém hulladékot tulajdonítottak el. Miközben hazafelé tartottak a betörésből származó tárgyakkal, a járókelők megzavarták őket az utcán, ezért azokat az úton hagyták, majd elmenekültek.

A forrónyomon üldözés keretében beszerzett adatok alapján a rendőrök mindkét gyanúsítottat rövid időn belül beazonosították, elfogták, és előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsított kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.