J.K. Rowling új regényét már több mint egymillióan jegyezték elő

A század eddigi egyik legnagyobb könyvsikerének ígérkezik J. K. Rowling The Casual Vacancy című, felnőtteknek írt első regénye: a csütörtökön megjelenő könyvre eddig több mint egymillió előzetes megrendelést vettek fel Nagy-Britanniában.

 

A brit könyvkereskedők várakozása szerint az év legkelendőbb bestsellere lesz, a The Bookseller magazin szerkesztője pedig a XXI. század egyik legnagyobb könyvsikerének nevezte a regényt, sőt tovább is ment, amikor azt mondta: az ágazatban dolgozók 99,9 százaléka azt jósolja, hogy ez lesz a legnagyobb könyvsiker.

A brit könyvesboltok várhatóan korábban nyitnak csütörtökön, a regény megjelenésének napján.

Rowling Harry Potter-regényfolyamának befejező része csak Nagy-Britanniában 2,5 millió példányban kelt el az első 24 óra alatt. Azt azonban kevesen gondolják, hogy ezt a számot az új regénynek sikerül felülmúlnia – írta kedden a The Daily Telegraph online kiadása (http://www.telegraph.co.uk/culture/books/booknews/9564736/JK-Rowling-pre-order-sales-top-million-mark.html).

Jelenleg az egy hét alatti eladási rekordot a keménykötésű, felnőtteknek szóló regények körében Dan Brown Az elveszett jelkép című kötete tartja 550 ezer példánnyal. Rowling új kötetének ezzel kell felvennie a versenyt, de E.L. James A szürke ötven árnyalata című könyvsikerének eladásait sem lesz egyszerű túlszárnyalni, mivel az erotikus regényt már 5,3 millió példányban vásárolták meg – nyomtatott és e-könyv formában.

A Waterstone könyvkiadó szóvivője az év legkiemelkedőbb megjelenéseként beszélt Rowling új regényéről. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nyilván nem lehet a Harry Potter-jelenséghez mérni, hiszen az egy évtized alatt alakult ki.

A könyvet publikáló Little, Brown kiadó korábban szolgált néhány részlettel a regény témájáról. Egy kitalált faluban, Pagfordban játszódik Anglia délnyugati részén. A település vezetésében egy haláleset miatt megüresedik egy hely, és a középosztálybeli lakosok igyekeznek a nekik szimpatikus jelölttel pótolni a hiányt.

Az írónő a heroinfüggőségtől a prostitúción keresztül az egyedüli gyereknevelésig számos témát érint a regényben. Mint mondta: a varázslóvilágban játszódó Potter-történetek után alig várta, hogy felnőtteknek való témákkal foglalkozhasson.

A könyv december közepén jelenik meg magyarul a Gabo Kiadó gondozásában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.