Idegenben játszik a Budaörsi női kézilabda csapat

Szombaton délután a Szeged-Kiskundorozsma KSE együttese fogadja csapatunkat. A tavaszi szezonban hazai pályán ifi csapatunk 31:23 arányban legyőzte az alföldi csapat fiataljait, a felnőttek pedig végig szoros küzdelemben 24:24-es eredménnyel zártak. Az ellenfél jelenleg négy hellyel mögöttünk, kilencedik a tabellán.

A budaörsi lányok négy edzéssel készültek a hétvégére, illetve felkészülési mérkőzést is játszottak a Kispest csapata ellen. Neukum Tamás vezetőedző elmondta, hogy a Szeged elleni mérkőzésen a budaörsiek játékának dinamikája várhatóan tovább fog javulni, hiszen két sérült játékosunk – Oláh Nóra és Kovács Gréta – visszatérése mellett, új játékosunk, Bízik Boglárka is erősíti majd a csapatot.

Jöjjön el Ön is, szurkoljunk együtt! Hajrá Budaörs!

Cím: 6791 Szeged-Kiskundorozsma, Szent János tér 2-4.

Időpont: 2012. március 17. 16 óra (Felnőtt mérkőzés) 18 óra (Ifjúsági mérkőzés)

VB

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.