Kálóczi Imre: Lesznek fejlesztések Budaörsön – VIDEÓ

Lesznek fejlesztések még akkor is, ha Budaörs lesz az egyetlen település az országban, amely ezt megteszi – mondta Kálóczi Imre, a FIDESZ-KDNP önkormányzati frakció vezetője a Budaörsi Infónak adott évértékelőjében.

A képviselő kiemelte, hogy a terveiben szerepel több óvoda bővítése, utak rekonstrukciója, és két éven belül a nyomott rendszerű szennyvízelvezetés kialakítása a Kőhegyen.

Kálóczi Imre az uniós pályázatok hatékonyabb kihasználásáról is beszélt, így a Városfejlesztő KFT többek között igyekszik megoldást találni a városi és elővárosi tömegközlekedés fejlesztésére és a közvilágítás megújítására. Az elképzelések szerint LED lámpák helyettesítenék a régi izzókat, ezáltal az önkormányzatnak kevesebbet kell majd fizetnie a közszolgáltatásért.

A FIDESZ-KDNP frakcióvezetője a 0,1%-kal megemelt iparűzési adóról azt mondta: Budaörs nem szenved versenyhátrányt a környék településeivel szemben, mert a térségben mindenhol 2% ennek az adónak a mértéke. Az önkormányzat a plusz bevételekből több 10 millió forintot juttat vissza a kis- és középvállalkozások részére.

Kálóczi Imre azzal fejezte be az évértékelő interjút, hogy 2012-ben is törekszenek a tavalyihoz hasonló takarékos és biztonságos költségvetést összeállítani, melynek célja az, hogy Budaörs gazdasága és a város szolgáltatásai lehetőleg bővüljenek.

Comments Closed